2012. december 10., hétfő

My superhero


Az úgy volt, hogy E. a Csodálatos Spidermant akarta megnézni, én pedig az új Batman filmet. Végül Was Horse lett belőle és Seeking a friend… Szerintem egyébként Spiderman a Marvel karakterek közül az egyik legunalmasabb, uncsibb még America Kapitánynál is, pedig az már nagy szó. A vitát S. döntötte el, aki szerint majd ők ketten együtt megnézik a Csodálatos Supermant, nekem meg jut Batman. Végül aztán azzal vártak a Tunpike Lane-i metróbejáratnál, hogy a Csodálatos Spideman mégsem volt annyira csodálatos, nekem van igazam és inkább Batman. Mondtam is a srácoknak, hogy én nem akarom azzal kezdeni, hogy megmondtam előre, de megmondtam előre. Batman az Batman, egyetlen és überelhetetlen. Mondjuk még Wolverin-nek sikerülhetne számomra…
Aztán megnéztük a The Dark Knight Rises.
Most komolyan én érzem csak úgy, hogy Nolan testvéreknek sikerült kiherélniük az első fél órában Bruce Wayne-t, majd az utolsó 5 percben pedig magát Batman-t is? E. értetlenségtől tágra nyílt szemekkel kérdezte meg tőlem, hogy ki a tököm ez a Miranda? Mondtam neki, hogy kettőnk közül ő beszél angolul, szerintem ő nyilvánvalóan jobban vágja, hogy ki a fene az a csaj, aki Bruce Wayne gerincre vágott a medvebőrön. Majd Catwoman… most komolyan… Ez most csak nekem ciki?
Az, hogy Tom Hardy meg brutálisra gyúrta magát és úgy sajnos úgy is maradt az számomra szintén a megfejthetetlen kategória. Remélem ez nem jelenti azt, hogy ezentúl majd csak kemény legényeket fog játszani, nulla intellektussal, mert akkor leveszem a listámról.
Az, hogy Robin… hát, de most komolyan.
Ok, a történet jó volt, izgultunk, utáltuk a gonoszokat, sírtunk (jól van nah, csak én sírtam), meglepődtünk, drukkoltunk. De mit sem változtatott azon a tényen, hogy Batman-ből egy nyavalygó ficsúr lett, aki kb. a film felénél nagyszerűen magára talált, hogy aztán a végére cuki turista legyen. Meg vagyok hatva, de komolyan. Mondjuk ki, hogy az előző jobb volt, de a srácok szerint a Csodálatos Spidermant még így is toronymagasan veri.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése