Holiday

Most, hogy az ember lánya kényszert érez arra, hogy nap, mint nap posztoljon, írjon, blogoljon, a szerver úgy dönt, hogy az istennek sem kapcsolódik, mert minek az. A Blog.com meg bocsánatkérő levelekkel bombáz, hogy mennyire sajnálják, de komolyan. Én is sajnálom, de komolyan, mert az agyamat karmolássza belülről a sok le nem írt gondolat, lassan fejfájást kapok tőle és muszáj lesz innom még egy kávét. Még szerencse, hogy nyaralok és végtelen mennyiségű kávét ihatok, senki sem fog rám szólni, hogy a hátadon pörögsz, miközben én már aludnék, mert este 11 van.

Egyébként el kell mondanom, hogy kicsiny városom már olyan menő, hogy laktózmentes lattét is lehet venni az egyik új kávézóban, és nem néznek közben hülyén rád, hogy mi a jóistent kérsz, hanem elkészíti, szép karcsú pohárban, kis pohárka vízzel és mosolyog közben, hát, megáll az ember esze, tiszta Európa. Nem is kell innen Angliába menni. Van laktózmentes latte. Meg óriáslimonádé. Jelenleg ez a kedvenc helyem a városban. Minden nap itt adok fogadóórát a barátaimnak, akiket imádok. Visszahallgatva magamban az ujjongó, üdvözlő szövegemet, szimplán szerelemet vallottam mindegyiknek. Mert hiányzanak, cefetül.

Persze ügyeket is kell intézni, sokat, amitől a hajam égnek áll, mert a bürokrácia is olyan mint egy üres, lyukas vödör. Csak akkor működik, ha töménytelen mennyiségű pénzt öntesz belé, és akkor talán elindul valami apró fogaskerék. Kimondottan elegem van már abból, hogy bizonygatnom kell, kifizettem ezt vagy azt, befizettem ezt vagy azt, küldöm a pénzt folyamatosan erre meg arra. Közben pedig odakint minden egyes fontot beosztok, számolok, kalkulálok, hogy itthon olyan apróságot is el tudjak intézni, mint egy rohadt meghatalmazás, ami egyébként egy vacak papír az aláírásommal, de kellek hozzá én is, hogy lássák, nicsak létezem. 21. század, komolyan. De legalább az útlevelemet eltudtam intézni, igaz, hogy az is egy rahedli pénzbe került és még Pestre is kell utaznom miatta, mert ugye a rahedli pénzből már nem futja a Magyar Államnak visszaküldeni, nekem kell felbumlizni, metrózni érte. 21. század. Bár, ha már itt tartunk azt sem vágom, hogy mi a tökömnek kell újat csináltatni, miért nem tudják csak meghosszabítani? Illetve, miért kell füzet alakúnak lennie, ha sehol sem pecsételnek már bele, mert az már nem divat, miért nem csak egy sima kártya ez is és kész? Az élet nagy kérdései.

Azon is el kell gondolkodnom, most, hogy már összebútoroztunk és van saját polcom, hogy milyen könyveket vigyek ki. Igen, itthonról oda, Londonba. Ez számomra borzasztó előrelépés, mert nem azon agyalok, hogy hogyan is tudjak onnan hazahozni dolgokat, hanem innen viszek nehéz cuccokat, mint könyvek. Gondolatban összeállítottam egy tízes listát, bár azért limitált hellyel rendelkezem és E. is csak 4, max. 5 könyvet engedélyezett, lévén, hogy az ő dvd-i is hamarosan árverésre kerülnek és amíg nem költözünk saját helyre ne nagyon halmozzunk fel dolgokat. A család azóta is tiszta lelkes és boldog, hogy összeköltözünk, közös jövőt tervezünk. Itthon Anyuka is megállás nélkül sír, hogy végre legyen egy kis boldogságunk és nyugalmunk, mert megérdemeljük.

Most viszont húzok óriáslimonádét inni a barátokkal, meg laktózmentes lattét. Holnap meg útlevél, aztán meg moly, utána meg utazok vissza, hogy kicsit kipihenjem ezt a húzósra sikerült nyaralást.