Summary

Most, hogy a blog.com néha megengedi, hogy hozzáférjek a blogomhoz, rádöbbentem, hogy nem egészen egy év alatt milyen sokat változott az életem. Nem egészen egy éve még csak tervekben létezett az, hogy külföldre megyek dolgozni és lám most mi van. Egy év alatt az életem gyökeres változáson ment keresztül és ami még megdöbbentő, hogy én erre csak most jövök rá. 

Én komolyan azt gondoltam, hogy ez csak egy 1-2 éves kitérő lesz az életemben, aztán minden megy tovább, ahogyan eddig volt. Persze volt egy olyan érzésem, hogy A.-val való kapcsolatom végleg kimúlik, azt hiszem kimondva-kimondatlanul, de igazából tőle, előle szöktem Angliába. Ez egy durván mocskos húzás volt a részemről, de augusztusban, mikor megtörve hazajöttem, pontosan láttam merre is tart a kapcsolatunk és tudtam, hogy ezen csak én tudok gyökeresen változtatani. Gyereket akarok, kézenfogva karok járni a pasimmal, azt akarom, hogy együtt éljünk, hogy közös terveink legyenek. Még kilenc év után sem volt meg ez közöttünk és csak további hazugságok árán tudtam volna elhitetni magammal, hogy mindez így van rendben. Ott a Megyei Könyvtár teraszán hála Pillanónak és Müller Péternek, elértem a Nirvanát, megvilágosodtam, én lettem maga a zen, hosszan zengő ohhhhhhhhhhhhhhm... éssatöbbbi.

Vagyis még mindig csak gyakorlom, hogy az legyek, de néha már sikerül, ami nagy szó. Nem egyészen egy év alatt olyan munkát találtam, amibe nem halok bele, normálisan keresek vele, a főnökeim jófejek, a munkatársaim aranyosak. A magánéletem olyan, mint az álom, nem is szerenék felébredni belőle soha. E. egy mocsokláda, folyton gúnyolódik velem, mert nem beszélek angolul, ezért mostanában különböző fordítóprogramokkal kommunikálunk. (I have a translator and I am not afraid to use it.) Valahol vicces, hogy a metrómegállóban úgy fogad, hogy: Milyen volt a napod? és röhög hozzá. Szerintem is vicces, bár mindig is tudtam, hogy nincs humorérzékem. Illetve reggel úgy ébreszt, hogy: asszony, csinálj kávét!, mire én kiröhögöm, hogy a fordítóprogramja egy kalap szar és egész más mondott, mint amit szeretett volna. Jól elvagyunk, nah. De ami a lényeg, lehet vele tervezni, együtt építeni a jövőt, gyerekneveken fantáziálni, kézenfogva járni az utcán és nevetni, nevetni, nevetni.

Tudom, hogy a jövő nem olyan egyszerű, mint ahogyan 10 évesen elképzeltük és nem olyan könnyű, mint ahogyan gondoltuk az iskola kapuján kilépve. De most már biztosan tudom, hogy képes vagyok magam írni és tervezni a jövőt, hogy van akaratom és képességem arra, hogy kimásszak bármilyen gödörből és Kriszta szavaival élve, nem hagyom, hogy az élet megkeserítse az életemet.