2013. május 14., kedd

Fuck, fuck, fuck and some good

Ok, nagyjából most lett elegem a blog.com-ból. Imádtam az elején, okos volt, tanulékony és könnyen kezelhető. Aztán jöttek a komment szigorítások és egyszerűen nem lehetett hozzám kommentelni, pedig nekem fontos a visszajelzés. Most pedig már hetek óta nem férek hozzá a bloghoz. Hát, most lett elegem. Költözök, amint lehet, ha végre hozzáférek a blogomhoz, apránként át fogom költözteni ide. Jó lesz, már ha egyszer hozzáférek újból a blogomhoz. Ujjak keresztbe.

Egy hét otthoni rohanás után, újból London. Rövid volt az otthon töltött idő, tokkal, vonóval 5 napot töltöttem otthon. Azt is leginkább rohanással, mert mindenkivel találkozni akartam, útlevél készítetéssel, pénzügyek rendezésével. Ebből az lett, hogy van új útlevelem, talákoztam sok-sok baráttal, de még így sem minddel, és persze a pénzügyeket nem sikerült elrendezni, baszódjon meg minden bank. Egyébként én itt és most befejeztem velük a tárgyalást, mintegyik egy nagy fasz, kb. úgy kezelnek, mint valami bűnözőt, mert külföldön dolgozom és nem tudok 20 naponta hazajönni, hogy ezt vagy azt aláírjak, mert persze mindenhová az én aláírásom kell, nem lehet meghatalmazást adni, nem lehet megbeszélni velük... egyáltalán semmit sem lehet. Szóval befejeztem a velük való tárgyalást, magasról leszarom őket, lesz, ahogyan lesz, kapják be.

Ez mondjuk megadta az alaphangulatát az otthon létemnek, a második felütés az volt, mikor rájöttem, hogy a kutyám már nem szeret. Átpártolt Anyukámhoz, lassú nyugdíjas tempóban éldegélnek ők kettecskén, amibe én már nem férek bele. Elveszítettem Plüsskutya szeretetét. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem sirattam meg ezt a szituációt, ugyanakkor valahogy így most könnyebb is lett, mert ők ketten már egy család, nekem meg nem kell tovább azon aggódnom, hogy szót fogad, boldog e, nem törtem e össze nagyon a lelkét. Persze Anya lelkét összetörtem azzal, hogy most már mindketten látjuk, hogy nem jövök haza Angliából, legfeljebb csak látogatóba, így most a további kérdés már csak az, hogy vele mi lesz. Szeretném, ha mind együtt lennénk idekint, de ahhoz meg kell teremtenem a feltételeket. Ez most a következő etap.

Szerencsére nagyon sok baráttal sikerült talákozni, volt Molytali is, ami újabb erővel töltött fel a következő hónapokra. Remélem ők is így érzik, mert nagyon sokat jelentenek nekem, és remek volt, hogy úgy tudtunk találkozni, hogy nem számított az idő. A négyszemközti fogadóórák is tök jól sikerültek, ott folytattuk a beszélgetést, ahol múltkor abbahagytuk, ilyen az igazi baratáság. Sajnos néhány dolog beárnyékolta a nevetésünket, de erősek vagyunk, mint a vídia, bassza meg. Vagy valami ilyesmi.

Szóval ez a poszt nem szól másról, mint a blog költözéséről, az otthonlétemről, a barátokról. A következőben majd fogok panaszkodni, vagy nem. Bármi előfordulhat még.

3 megjegyzés: