2013. május 24., péntek

Panic

Az a meglepő dolog történt, hogy tegnap E. hamarabb ért haza mint én, ami egyébként isteni csoda, ma biztos késő este jön, ennek örömére. Hevert az ágyon és rágta a körmét, ami rosszat jelent, nagyon rosszat. Csináltam gyorsan egy teát, mert a tea mindenre megoldás az angolok szerint. Ezalatt ő odakint fújta a füstöt, miközben remegett a keze, ami rosszat jelent, nagyon rosszat. Kérdeztem, hogy akar e róla beszélni, de csak rázta a fejét. Így aztán közöltem vele, hogy most elmegyek fürdeni, ha akar beszélni róla, ott megtalál.

Végül úgy 10 perc elteltével rátelepedett a kád szélére és elkezdte, hogy ő gondolkodott és nem tudja mi lesz velünk, mert pénzt kell gyűjtenünk és lakást venni, és gyereket is akarunk és ahhoz is pénz kell. És ő utálja a munkáját és soha sem volt jó a pénzgyűjtésben és most komolyan megijedt, mert az élet rövid és kilátástalan és most megy és elszív még egy cigit.

Ültem a forró vízben és nem kaptam levegő, hogy ezmostmiez? Most szakítunk vagy mi van, esetleg mijafenétkellettvolnaerremondanom??? Már éppen pánikbaestem, mikor visszajött és megkérdezte milyen napom volt, mintha mi sem történt volna. Kérdeztem is, hogy most szakítani akar vagy mijafaszvan? Mire tökéletesen meglepődött, hogy miről beszélek, nem is érti. Ez volt az a pont, mikor úgy éreztem, hogy az angolom megint nyilvánvalóan cserben hagyott, biztos elveszítettem a fonalat valahol és nem is úgy, és azt értettem, amit. Előfordul. 

Szóval ültem tovább a forróvízben, ő pedig beszélt csak, beszélt, hogy hogyan is képzeli, és hogy milyen boldog, hogy rámtalált és most van oka gondolkodni a jövőn, mert eddig nem volt miért. Komolyan szeretem az ilyen beszélgetéseket, mert nagyon sokat tanulok tőle, róla. Közben a víz is kihült, én meg borzasztó fáradt lettem, E. pedig úgy döntött, hogy még boxol egy kicsit. Bebújtam az ágyba és iszonyú hamar elnyomott az álom, annak ellenére, hogy gyakorlatilag 3 méterre tőlem E. ütötte verte a boxbábut. Mert a stresszalvás most is működött.

Egyébként pedig, ha nem tudnátok Keanu Reeves azért hízott meg, mert már a töke tele volt azzal, hogy mindenki azzal basztatta, hogy vámpír. Nyilván az, de mivel nem ölhet meg ennek örömére minden embert, így kénytelen volt elhízni. Világos? Egyébként én is ezt tervezem, mert már a tököm tele van azzal, hogy 24-nek néznek.

5 megjegyzés:

  1. Miért baj, hogy 24-nek néznek? :)
    Szegény E., úgy látszik, akkor sem kevésbé stresszes az élet, ha férfi vagy és egy stabil(abb) gazdaságban élsz. Mondd meg neki, hogy fel a fejjel, amíg van! (Ezt azt hiszem, Moldova mondta.)

    VálaszTörlés
  2. keanu egyébként nem is hízott el. csodálatos férfi és kész, most annyi, hogy nem ötven kiló, hanem mondjuk hetven. ami egy férfinál még mindig nem is súly. (a kommentelőből nem lehetne kiszedni a capcha izét? h ne kelljen mindig bizonygatni h nem vagyok robot? :D)

    VálaszTörlés
  3. Ha 24-nek néznek, az csak jót jelent, tessék bóknak venni:) Ma megszámoltam a ráncokat a képemen (tavaly vettem észre először, hogy egyáltalán van), és ismét kisebb sokkot kaptam, mert ez mutatja az idő múlását, pedig - ezt tapasztalom - a lélek nem öregszik. Szóval, ez legalább megnyugtató:)

    VálaszTörlés
  4. Jaj, hát ez nagyon aranyos! :) E. tervezi a jövőt, örüljél nagyon, hiszen erre vártál!!! Ráadásul mindez azt bizonyítja, hogy E. felelősen gondolkodó férfi, aki hosszú távra tervez veled, biztonságot akar neked és a gyerekeiteknek teremteni.
    Ez szuper! :)

    Az meg hogy 24-nek néznek, baromi jó dolog, én örülnék neki...

    VálaszTörlés
  5. A 24-el csak az a bajom, hogy pont az a kor, mikor a 40-es pasik boldogan csorgatják a nyálukat rád. Én pedig ebből már kinőttem, úgy érzem. :)

    E. pedig tervezi a közös jövőnket, édes és aranyos, borzasztó sokat nevetünk együtt, rajta, rajtam. Olyan baromságokat csinál, amitől néha a hajam hullik, de esküszöm, hogy még ezeket a dolgokat is olyan aranyosan csinálja, hogy nem lehet rá haragudni. :)

    VálaszTörlés