2013. október 1., kedd

About my posh english

Azért vasárnap csak kibújt a szög a zsákból, hogy mi a baj az angolommal. Persze ezt egy szombati óriás hiszti előzött meg. Vagyis nem hiszti volt, hanem olyan csajos izé. Nevezzük nevén: szorongásos pánik roham. Néha előfordul. Mikor sokat vagyok egyedül. Vagy ha bántanak. Ha túl sok a stressz. De főleg mind ez így együtt. Sarokba dobtam E. cipőjét. Borzalmas nagyot szóltak. Csak úgy zengett tőlük az alagsor. De végre felnézett a telefonjából és rám figyelt. Rám. A baj az, hogy túl sokat dolgozunk, különböző időpontokban és egyszerűen nem találkozunk csak 5-10 percekre. 5-10 perc pedig egyszerűen nem elég ahhoz, hogy megoszd a problémáidat, hogy beszélgess, vagy bebizonyítsd, szereted a másikat. De a legrosszabb, hogy úgy éreztem, az 5-10 percemet is a telefon foglalja le. Ekkor csapódott a cipő a falnak.

Aztán volt nagy bőgés. Azt hittem E.megértette a Magyarországi nyaralásunk után, hogy mennyire magányos vagyok itt Londonban. De úgy tűnik ezt csak időleges volt. Neki itt vannak a szülei, a testvére, a barátai és folyton azt hiszi, hogy én annyira kenem-vágom az angolt, hogy képes vagyok velük úgy beszélgetni, mintha az én barátaim, testvérem és szüleim lennének. De nem azok, én pedig nem beszélek angolul. Egyszóval magányos vagyok, és minél inkább egyedül érzem magam, annál inkább fáj, hogy az 5-10 perceimet rendre az okostelefonnal kell megosztanom. A hangulatomat az sem erősíti, hogy a recis luvnya most már küldetésének tekinti, hogy kiborítson, és minden este sikerül is neki. Most azzal turnézza körbe a hotelt, hogy én nem értem a viccet, mivel nem beszélek angolul. Komolyan ott tartok, hogy megütöm. Hátha akkor megérti, hogy értem én a viccet, csak nem szeretem.

Szóval, mind ez így együtt. Bedagadt, pufi szemekkel mentem dolgozni szombaton, mikor is az eddigi legrosszabb délutános napomat töltöttem el. Nem elég, hogy ezer felé kellett rohangálnom, cipőt pucolnom, pótágyat betennem, soron kívüli dry cleaning-et elintéznem, mosást-szárítást elindítanom, törölközőket feltöltenem, szervízt csinálnom, budikat csekkolnom, telefonokra válaszolnom és mindeközben cukinak, kedvesnek és udavariasnak lennem, miközben a recis luvnya folyamatosan megaláz. Egy szó mint száz, borzalmasan fáradt vagyok mind lelkileg, mind fizikailag. És ekkor, mint egy megváltás, lett egy szabad vasárnapom. Egy vasárnap. Ami maga a csoda. Kérés nélkül. Vasárnap. Szent nap, mikor az Úr is megpihen. A nap, mikor E. sem dolgozik. Egy nap együtt. Közösen. Említettem, már, hogy ez egy csoda?

Későn keltünk, mert az előző nap teljesen kiütött. Nyugisan megreggeliztünk, majd metróra ültünk, aztán pedig overgroundra és meg sem álltunk Crystal Palace Station-ig, ahol ellentétben a nevével, nem áll a Crystal Palace. Van viszont beton dinó, sok. Kisállatsimogató, labirintus és peca tó. Meg óriás park. De ami a legfontosabb, hogy van időnk egymásra, beszélgetésre, ölelésre, egymáshoz simulásra. És ebédre. Ebéd közben pedig megtudtam, hogy mi a baj az angolommal.

Az angolom modoros. Durván. Kb. úgy beszélek, mint egy kosztümös film főszereplője. Ami E. szerint vicces. A többi ember szerint - akik bevándorlók - viszont hibás, értelmezhetetlen. Ez a baj. És ez a magyarázat arra, hogy az angol angolok miért is értenek meg, tartanak cukinak és stb... Mert itt van egy nyilvánvalóan külföldi liba, a durva akcentusávval és olyan cikormányosan fejezi ki magát angolul, hogy azt Dickens szereplői is megirigyelnék. Az angol angolok értik, amit mondok, de a külföldieknek, aki tanulták az angolt, értelmezhetetlennek és helytelennek tűnik. A legrosszabb az, hogy eddig senki sem mondta, hogy ez a baj. A tanárom folyton csak azt hangoztatta, hogy nem jó az angolom, de az hogy miért, azt senki sem fogalmazta meg. Nagyon nehéz úgy javítanod valamin, ha nem tudod, mi a hiba. (Bár most viszont, hogy tudom hol a hiba, nem nagyon akarok rajta változtatni és sátáni röhögés) Viszont kell. Muszáj megtanulnom olyan terminusokat, amivel bárkivel megértetem magam. És ami nem ad támadási felületet olyan libáknak, mint a recis luvnya. 

6 megjegyzés:

  1. kicsit megmosolyogtam most ezt, eszembe jutott, hogyan próbáltam angolul kommunikálni tavaly nyáron tunéziában, de az istennek nem értettek meg, csak az egyik útitársamat, őt viszont simán. holott az ő angolja a nyomába sem ért az enyémnek (ez most nem nagyképűség, hanem tény), de őt egy perzsa ismerőse tanította néhány hónappal korábban az alapvető kifejezésekre, engem meg kisgyerekként a cartoon network.

    egy szó mint száz: NEM IGAZ, hogy nem tudsz angolul. TE igenis TUDSZ angolul, sőt, TÚL JÓL és szépen beszélsz ahhoz, hogy megértsék mások. nagy különbség, óriási különbség! sose hagyd, hogy elhitessék veled, hogy nem jó az angolod, mert ez butaság. proper és kész, az sohasem baj, sőt! viszont kereshetnél néhány sorozatot/rajzfilmet, amikből felszeded a szlenget, az hátha segít :) én is érzem, hogy 3 évad downton abbey (és ráadásul utáltam is, de ezt majd inkább magamhoz blogolom be :D) után már a fejemben is brit akcentusú, erőltetett mondatok alakulnak, miközben én alapvetően amerikai angolt beszélek (lásd cartoon networkön nevelkedés). fel a fejjel! a recepciós luvnyának meg véletlenszerűen odaszúrhatnál valamit, hogy azt hitted az angoloknak kifinomult humoruk van, de az övé nagyon elmarad ettől.

    VálaszTörlés
  2. Még aznap este volt egy kisebb csevejünk az öltözőben, ahol megkérdeztem, hogy miért szórakozik velem? (taking a piss with somebody) Hagyja abba a gúnyolódást (stop mocking at me), mert ezzel megaláz és a következő beszélgetést a főnökével fogom folytatni. Erre visszakérdezett, hogy ki pisilt hova és hogy soha nem is dohányzott. Itt kezdtem el hangosan röhögni, majd elmagyaráztam neki, hogy mi, mit jelent. A válasza annyi volt, hogy neki ilyen szarkasztikus humora van. Szerintem meg nem vagyunk olyan jóban, hogy szarkasztikus legyen a humora.

    Következő nap mikor kiürítettem a kukájukat, rámosolyogtam és nagyon hangosan csak annyit mondtam: Nicsak, a kedvenc recepciósom! Mire ő visszamosolygott, majd nagyon gyorsan le is konyult, mikor hozzáfűztem: nah, ez most szarkazmus volt.

    VálaszTörlés
  3. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD made my day.

    VálaszTörlés
  4. nagyon ismerős, mind az angol, mind a hétvége, mind a Crystal Palace miatt! mintha magamat olvasnám :)

    VálaszTörlés
  5. Nem léptem fel a mycam-ra,most láttam a tavalyi kommentedet,HELLOOOO! Talán éjjel olvaslak majd!!!:-D:-D:-D

    VálaszTörlés
  6. Zsófi, egyébként tőled loptam az ötletet. :) Az pedig csak hab volt a tortén, hogy E. londoniként még nem is látta a beton dinókat. :)

    Ribbon: Tudom ám hogy te vagy az ám, ám. :) És mit szólsz hozzám, hogy kikupálódtam, mi? :D

    VálaszTörlés