Letter

Tegnap nagyon csúnyán összekaptunk E.-vel, vagyis az az igazság, hogy én kaptam, ő meg csak lapult és nem szólt egy szót sem. Már másfél hete nyüszítek neki, hogy az új okostelefonja teljesen elveszi az eszét. Tegnap pedig egy buzi rossz nap után hazaesve, fekszik az ágyon, meg sem mozdul és nyomkodja a telefonját. Puszi-puszi, majd visszamerül a telefonba. Beszélek hozzá, kérdezgetem, nem válaszol, nyomkodja a telefonját. Megkérem, hogy nézzen rám, rámnéz, majd vissza és nyomkodja tovább a telefonját. Újból megpróbálok beszélni hozzá, kérem, hogy figyeljen rám, segítsen, mert iszonyú szar napom volt és arra lenne szükségem, hogy meghallgasson. Hümmög és nyomkodja tovább a telefonját. Nem szóltam egy szót sem, mert tudtam, hogy ha megszólalok, az csúnya lesz. Inkább elmentem megfürödni, de megkértem, hogy ha végeztem, akkor térjen vissza végre a földre. Fürdés után, még mindig nyomkodta a telefonját, meg sem mozdult az ágyról. Újból beszéltem hozzá, de nem válaszolt. És itt volt a pont, hogy eldurrant az agyam. Elmondtam, hogy jelen pillanatban hogyan látom a dolgokat, majd elmentem, hogy találkozzam A.-val, akit a Molyról ismerek és végre elmondhatom, hogy nagyjából szomszédok is vagyunk.

Szóval Costáztunk egyet, majd parkoltunk, közben pedig egyfolytában beszéltünk, mert hiába, hogy egy városban élünk, nem láttam őt egy éve. Még szerencse, hogy gyakorlatilag 10 perc sétára laknak tőlünk, ami remlhetőleg előrevetitti azt, hogy mostantól gyakrabban tudunk találkozni. A.-val való találkozásom ráadásul lehűtötte a haragomat is, így mire hazaértem már elszállt a mérgem. Szerencsére ő is úgy gondolta, hogy hibázott, viszont én is hibás vagyok abban, hogy türelmetlen voltam vele és a buzirossz napomat rajta vezettem le. Kölcsönös bocsánatkérések után most szent a béke közöttünk, de megígértem neki, hogy még egyszer ignorál engem a telefon miatt, akkor kihajítom a csukott ablakon keresztül, mármint a telefont és nem E.-t.

Ma már sokkal jobb napom volt, bár még E. nem jött haza a telefonnal, szóval majd meglátjuk. Igazából csak akkor kaptam majdnem agyérgörcsöt, mikor a főnököm a nap közepén felhív azzal, hogy a Hr-es látni akar. Én meg szívrohamot kapok, hogy biztos kiakarnak rúgni, rájöttek, hogy lopom a sajtot, vagy valami egyéb faszság, mert háét mi a jóistennek akarna látni engem a Hr-es nagyisten?! Szaladok Gregg irodájába, vagyis csak szaladnék, ha a liftben pont nem ütköztönk volna össze. Közlöm vele, hogy pont hozzá készülök, ő meg nagyon komolyan mondja, hogy persze, persze, van nála egy levelem is. Azt hiszem itt hagyott ki egy ütemet a szívem, de pont leértünk a lifttel és nem mondhattam azt, hogy bocsánat álljunk meg egy pillanatra, mert meghaltam. Betámolyogtam az irodájába, lerogytam egy székre és vártam, hogy bekövetkezzen. Ekkor Gregg elmondta, hogy örülnek a kiértékeésemnek, és annak, hogy elfogadtam a szerződésemet, annak meg külön örül, hogy a csapat ennyire értékes emberrel gazdagodott, aki így helyt tudott állni a mysterious shopper előtt is. Majd átnyújtott egy levelet, amiben egyébként ugyanez volt leírva, a nagyfőnök és Gregg aláírásával. Hát egyem a szívüket. Kár, hogy a frászt hozák rám, már megint.