2012. október 23., kedd

Offs or offes


Amikor az a meglepő fordulat áll be az életemben, hogy egymás után két offom van. Akkor rögtön arra gondolok, bazmeg ezek ki fognak rúgni, utálnak, mint a szart, egy rakás fos, amit csinálok, biztos azért. Aztán lassan kiengedek, amint elkap az off láz, a hova menjek, mit csináljak. Jézusom, Londonban vagyok a világ egyik legfaszább városában, ki a fenét érdekel, ha kirúgnak (nyilván engem). Samuel Johnson mondta egyszer: when a man is tired of London, he is tired of life. És persze, hogy egyet kell értenem vele.
A tegnapi napomban csak annyi kötött program volt, hogy vissza kellett vinnem a könyveket a könyvtárba. Odafele menet még kiolvastam a maradék oldalakat a világ legzseniálisabb novellarészlet gyűjteményéből, amit valaha is Londonról írtak. Így megtudtam, hogy a 16-os busz 104 éve ugyanazon az útvonalon közlekedik, tehát nincs mese végig kell buszozni rajta egyszer. Illetve megtaláltam az a könyvrészletet, ami minden pontjában illik rám:
“Sometimes I went to Richmond, to Greenwich, to Dulwich, Hampton and Kew where I walked in the vast lonely park on dry days and was solicited at times busy man in the raincoats whom I thoroughly scared off. Surbiton, Croydon and as far as Orpington. So I send my days after days on the top of the buses staring out of the window and watching with discreet eyes my fellow passengers, most of them shabby, and, if they were not alone, listening with half ear of their talk, mostly about their families and friends, their shopping and their jobs… “
Tökéletes. Ez a könyv imádni való, csak irtó lusta vagyok kiguglizni és felpakolni a Moly-ra. Pedig olyan nagyszerű idézeteket tudnék belőle feltenni. Bár igazából az egész könyvet ki kéne másolni, mert zseniális.
Szóval visszavittem a könyveket, beugrottam a Victoriára a Wasabi-ba, enni valami fincsit. Sajnos nem volt az amit szerettem volna, így valami csirkés, rizses, babos tálat választottam. Pechemre csak pálcikát adtak hozzá, amivel én irtó béna vagyok, komolyan nevetséges, amit művelek vele. Viszont mire végeztem sikerült nagyjából tökélyre fejlesztenem a forgatását, szóval éhen nem maradtam. Közben azt is kitaláltam, hogy megnézem Southwark-ot, ahol szerintem még sosem jártam. Közben persze kiderült, hogy de. K. szerint ez nem meglepő, szerinte én már mindenütt jártam Londonban, szerintem viszont nem láttam még a negyedét sem.
Southwark-ben áll a Globe Színház, csak, hogy tudjátok mihez kötni. És itt volt hétvégén BFI, csak, hogy a filmbuzik se maradjanak ki. Viszont azt is tudnotok kell, hogy a mostani Globe nem Shakespeare Globe-ja, hanem már egy rekonstruált változata és nem is ott áll, ahol eredetileg állt. Illetve piszok szar környék volt az eredeti helye, közvetlenül a Clink tőszomszédságában, ahova a brutális és többszörösen visszaeső bűnözőket zárták. A reneszánsz Anglia apró csodája.
Southwark katedrális, Borough piac, ahol isteni házi süteményeket, csokikat, sajtokat lehet kapni. Ne hagyjátok ki az ingyenes kóstolókat, ha erre jártok. Persze itt is belefuthattok egy filmforgatási helyszínbe, most éppen A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacsőjébe. Vagy bátorságot meríthettek a korabeli sörfőző mesterektől, és ihattok egyet a tiszteletükre a The George Inn-ben. Közben London gyakorlatilag ködbe vész. Stand-en leáll az építkezés, a munkások az orrukig sem látnak, az esernyő sem véd meg a szitáló ködtől, a hajam már nagyjából úgy kunkorodik, mintha reggel egyáltalán nem lett volna kivasalva. Szutymákos idő van, nah. Itt az ősz. Fedett programokat kell találnom de sürgősen. Mondjuk a John Soane múzeumot, ami ugyan nem volt rajta Blackett listáján, de már jártam egyszer benne kb. 14 évvel ezelőtt, és a bizton állíthatom, hogy London egyik legfaszább múzeuma.
Szóval, most lépek, vár rám a Lincoln’s Inn és John Soane. Egyébként időközben beszereztem egy R.-t, aki Bob, J.-t, aki nem John és E.-t, aki nem Ernest (hála istennnek). Már ha kíváncsiak vagytok, hogy hogyan is halad a férj procjet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése