Mielőtt végleg kitörne a blogon a lázadás, jelentem R. (aki továbbra sem Bob) és én szakítottunk, már amennyiben volt párkapcsolatunk. Persze mindez egy ízléses telefonon keresztüli üvöltözés formájában történt. Minden voltam csak cuki lány nem, ami igazából nem különösen érdekel. Komolyan magasról leszarom, hogy a bankár úr mit gondol a kis szobalányról, de tényleg. Szerettem volna elmondani neki azt a mondatot, amit O.-tól tanultam, miszerint: nem megyek le a te szintedre, mert akkor komolyan megverlek. Helyette Sherlockból tanult gyönyörű szösszenettel, elküldtem melegebb éghajlatra. Este még kaptam egy mélt, amit bevallom őszintén nem olvastam, mert ezzel a pár szóval kezdődött: Egy ilyen buta tanulatlan liba… Igen, megsértettem az egóját, de igen alaposan.
Aztán még az is van, hogy a fantasztikus reggeli buszozások miatt felfáztam, de nagyon. Szóval mindenem fáj, de leginkább a hátam és a derekam. Gyakorlatilag lázcsillapítón és antibiotikumon élek, gyenge vagyok, mint a harmat. Még szerencse, hogy nem igazán látszik mindez rajtam kívülről, erős vagyok, mint a vídia, bassza meg. Csak abban mutatkozik meg, hogy nagyon feledékeny vagyok és lassú, mint a csiga. Ma rám is lett szólva, hogy kapjam össze magam, mert a szobáim tegnap nem igazán sikerültek úgy, ahogyan eddig. Én is érzem, komolyan. Viszont egész nap izzadok mint a ló, pisilnem kell folyamatosan és majd leszakad a vesém.
De nem nyavalygok, komolyan nem, csak már 6. napja nyomom ezt a kurva szart és buzi fáradt vagyok. Alig várom, hogy kedden, szerdán nyakamba vegyem az én városomat és élvezzem minden jóságát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése