2013. május 28., kedd

Bank holiday

Mostanra beállt, hogy az offjaimat hétfő-kedd-re kapom, így sokkal könnyebb tervezni, még akkor is, ha E. normális, angol munkahelyen dolgozik, ami annyit jelent, hétvégenként van otthon. Viszont, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy bank holiday van, akkor rendre együtt tölthetjük a hétfőket, kedden meg elintézhetem a maradék dolgokat, kirándulhatok, ha az idő engedi illetve múzeumba mehetek, mert miért ne. Szóval nekem ez így nagyon jó, főleg, hogy havonta egyszer kapok egy hétvégét is, komolyan egy szavam sem lehet. 

Főleg, hogy tegnap, bank holiday hétfőn olyan ragyogó idő volt, hogy vétek lett volna otthon maradni, különben is régóta tervezett missziót teljesítettünk. Történt ugyanis hetekkel ezelőtt, hogy a szomszéd macskája kipecázta az egyik halat a kerti tavacskából és jóízűen elfogyasztotta a verandán, úgy, hogy csak a feje maradt meg. Ráadásul a legnagyobbat választotta, azt aminek neve is volt (Sally, a hal), szóval érthető módon mérgesek és csalódottak voltunk. Ez a hétfő viszont kapóra jött nekünk, mindannyian felkerekedtünk, hogy új halat szerezzünk.

Vagyis ekkor még azt hittem, csak halról lesz szó. Néhány héttel ezelőtt az urban-eve-en mutattam E.-nek Gomezt, a nyulat, ő pedig teljesen odáig volt, hogy nyulat lehet lakásban is tartani. Onnantól kezdve esténként, lefekvés előtt nyuszikat mutogatott nekem a telefonján, hogy nézzem meg milyen cukik. Nos, engem nyilván minden pici, szőrös állatka levesz a lábamról, de olyan kérdésekre nem voltam felkészülve, hogy hova pisil a szobanyúl, mekkorára nő meg és mekkora hely kell neki. Szóval kénytelen voltam néhány estét nyulas honlapok böngészésével tölteni, hogy minden kérdésre megnyugtató választ adjak. Aztán a dolog ennyibe is maradt, kivéve a nyuszis képek nézegetését, amit egy idő után már csak E. űzött kitartóan. Azért valljuk be, hogy mulattatott a dolog, mivel egy több mint 100 kilós emberről van szó, aki odáig van a nyulaktól. Próbáljuk csak meg elképzelni... nah, ugye.

Szóval, elmentünk először az egyik közeli garden centerbe, ahol nagyon szép aranyhalak voltak, de valami horribilis összegért. Így aztán kénytelen voltunk felkerekedni és elmenni egészen Enfield-ig, hogy még több helyet bejárva, megtaláljuk a tökéletes halat. Az első garden center megvett engem kilóra, mert gyönyörű tavacskákban szépséges aranyhalak úszkáltak, de a mi halainkhoz mérten vagy túl nagyok, vagy túl kicsik voltak. Így onnan is tovább indultunk, volna... vagyis a család indult volna, E. viszont ragaszkodott ahhoz, hogy megnézzük a többi állatot is. A többi állaton kutyusokat, cicusokat, höriket és papagájokat kell érteni, elkerített részen, ahol megsimizheted őket, hogy aztán soha az életben ne akarj elválni tőlük. Okos. Persze az árak kellően elrémisztőek voltak, pl. egy westi 600 font-nál kezdődött, egy teknőctarka, brit rövidszőrű cica (értsd: sima házimacska) pedig 200 font. Komolyan letettem a hajam, egészen addig, míg E. el nem rángatott a nyulakhoz. Ott üldögéltek a ketreceikben, cukin majszolva a salátát és szénát. E. húga közben folyamatosan olyanokat mondott, hogy az egyik barátjának is van szobanyula és tök édes, meg szobatiszta. Nekem meg itt esett le, hogy akkor most nyulat veszünk. Igen, tudom, lassú a felfogásom. De mentségemre szolgáljon, hogy én állatot általában úgy hozok a házhoz, hogy előtte pontosan tájékozódom róla, nem csak annyira, hogy mekkorára nő meg vagy hova pisil, hanem valóban. Mert pl. a nyuszik is elélnek 5-7 évig, és hát addig bizony az életed részét képezik, még akkor is, ha éppen nem akarod.

Így aztán bámultam E.-re, aki teljesen elgyengülve állt a nyuszik ketrece előtt, olyan arccal, hogy kérlek vigyük haza őket, pont úgy ahogyan néhány perce én álltam a cicák és kutyusok előtt (600 font bazzzzmeg). Próbáltam összevakarni valamit, amivel meg tudom hatni ezt a hatalmas embert, hogy nem, nem viszünk haza minden nyulat, gondolkozzunk reálisan. Végül kénytelen voltam bevetni az adu ászt, ami után szomorúan, ámde nyúl nélkül távoztunk az üzletből. Az állatkereskedés ugyanis éppen kifogyott a holland törpenyulakból. Micsoda balszerencse, hogy mi előtte pont azt beszéltük, hogy ha nyulat vennénk, akkor csak is olyat, és semmi mást.

Viszont a következő állatkereskedésben megtaláltuk a tökéletes halakat, narancssárga, fekete pöttyöset és egy kék, fekete pöttyöset, álom áron. Megkaptuk őket egy nagy zacsiban, azzal az ígérettel, hogy kibírják hazáig, amit valóban meg is tettek, leszámítva azt, hogy többször azt hittük kilyukasztják a zacskót annyira ficánkoltak. Otthon aztán összeengedtük őket a többiekkel, ami kezdetben jó ötletnek tűnt, mostanra azonban több fejfájást okoztak, mint örömet. Ugyanis a többi hal nem fogadta őket túl kedvesen, két napja azzal vannak elfoglalva, hogy kikészítsék a kéket. Összevissza kergetik a tóban, egy perc nyugalmat sem hagyva neki, lökdösik és piszkálják, mi meg azon gondolkodunk, hogy hogyan is lehetne megmenteni, de semmi ötletünk sincs. Tökéletes tanácstalanság, E. pedig folytatja a holland törpenyulak tanulmányozását (tegnap rajtakaptam, hogy este a szokásos box edzése közben nem verekedős videókat nézett motiváció gyanánt, hanem nyuszis honlapokat), addig, amíg valóban el nem szánjuk magunkat egy állatka befogadására.

6 megjegyzés:

  1. Wow! Összeköltözès... komoly beszèlgetès a jövôrôl... közös nyuszi a làthatàron..!
    El sem tudom mondani, mennyire örülök! :)

    VálaszTörlés
  2. Én meg rólad szeretnék valamit hallani, jól vagy?

    VálaszTörlés
  3. És legalább Nyuszómuszónak becézgeted E.-t? :)

    VálaszTörlés
  4. Bárcsak tudnék rajzolni, mert a te E.-t meg a holland törpenyúl szerintem papírra kívánkozik :)

    VálaszTörlés
  5. @Kriszta: Végül is igen, amennyiben szabadon fordítva a honey-bunny azt jelenti. :)

    @blackett: És ahogy ma az állatkertben magához ölelte a plüssnyulat! :D

    VálaszTörlés
  6. @Rézangyal: fotót kérünk.

    VálaszTörlés