2013. július 31., szerda

Mixed

O. anyukája eljött meglátogatni a kicsi lányát, hozott nekem ellátmányt otthonról, amivel most már biztosan kibírom a maradék egy hónapot, amíg hazalátogatunk. Az egésznek csak annyi volt a buktatója, hogy a cuccért el kellett menni O.-hoz, vissza Stratfordba, amitól őszintén kirázott a hideg. Végül persze kénytelen voltam elzarándokolni, ha egyszer Mackó sajtot akartam vacsorázni. Nos, a házban nem változott semmi, miért is változott volna. Hiába a fenyegetőzések, könyörgések, ugyanazok a mihaszna emberek tespednek a szobákban, mint amikor ott laktam. O. sem változott semmit a jelek szerint. A elhasznált wc-papír gurigák - éppen egy pisire való maradékkal - rendre ott sorakoztak a kandallópárkányon. (Az egyetlen dolog, amire komolyan haragszom a világon, hogy miért nem lehet teljesen elhasználni a papírt és miért nem lehet utána kidobni?!) Meg kellett állapítanom, hogy képtelen lennék visszaköltözni ilyen körülmények közé. Az pedig O. természetét mutatja, hogy a "közös barátaink" éppen most vesznek ki maguknak egy szép nagy házat - csak barátoknak - és tök meglepő, de őt nem hívták. Bár az is igaz, hogy a tervek szerint csak októberig marad, szóval miért is invesztálnának bele bármennyi energiát is.

Ha már ott jártam felmarkoltam az odaérkező leveleimet is, amik nagy részt banki papírok voltak a számlámról, de volt köztük két érdekesség is. Az egyik a helyi Apeh-től, amiben közlik, hogy ügyes, okos munkaerő vagyok, annyira, hogy túlfizettem az adót. Szóval kaptam vissza az államtól egy kis pénzt, éppen annyit, hogy visszajött a kettőnk repjegye, oda-vissza. Igazán nem panaszkodhatok, meg aztán jól is jött. Oda vagyok meg vissza, pénzt mindig öröm kapni. A másik, amitől aztán végképp eldobtam az agyam, az az előző munkahelyem születésnapi üdvözlő kártyája volt, minden főnököm aláírásával. Hát, komolyan meghatódtam. Szerintem nem sokan mondhatják el magukról, hogy az előző munkahelyük születésnapi jókívánságokat küld nekik, azután, hogy lelépett tőlük. Ráadásul most már azt sem lehet mondani, hogy nem jöttek rá arra, hogy új munkahelyre mentem. Elképesztő, komolyan. Ki is tettem a régi lapok közé. (Meg persze megemlítettem a mostani főnökömnek is, csak, hogy tudja mennyire nagyszerű munkaerő vagyok.)

Az O.-val találkozás túlélése után megjutalmaztam magam egy új tusfürdővel. Végre volt időm teljesen végignézni az egész kínálatot. Ki is választottam egy olyat, aminek az összetevői között nem volt semmi káros, komoly kihívás volt, de sikerült. Aztán itthon volt nagy meglepetés, mikor a teljesen natúrnak mondott tusfürdő, kinyomás után neonnarancssárga színben tündökölt. Valószínűleg ez lett volna az utolsó szín, amire gondolok, ha egyszer natúr termék. Így aztán várom, hogy mikor esik le a bőröm, vagy átváltozik sugárzóan narancssárgává. Mondjuk a jó hír az, hogy nem habzik, mert mid tudjuk, hogy a habzóanyagokban van a legtöbb káros anyag. Most már csak a színén kellene egy kicsit alakítaniuk.

Most ott tartunk, hogy Mackó sajtot eszek, pirítóssal, délutánra meg Boci csokival fogom kényeztetni magam. Szerintem mindez megfizethetetlen.

3 megjegyzés:

  1. I do love the new feedback system. Gondolom, a napocs a legalja? :)

    VálaszTörlés
  2. Másrészt a papírgurigák nagyon hasznosak bizonyos, khm, csak hölgyekre jellemző típusú fürdőszobai hulladék biztonságos és foltmentes kukába helyezéséhez, ha érted, mire gondolok.

    VálaszTörlés
  3. Ebben akár igazad is lehetne, de mivel volt alkalmam több hónapot is együttélni vele, így tudom, hogy a papírgurigák azokon a bizonyos nehéz napokon is érintetlenül állnak a kandallópárkányon. Szóval ez egyszerűen csak lustaság, trehányság és lehetne még tovább ragozni.

    (És igen, a napocs a legalja. :D)

    VálaszTörlés