Problemski hotel

Nem, nem utazom megint. Nem, nem léptem le az országból, most a saját kanapémon szörfözöm. Könyvet fogok értékelni, ezt csak azért kell kiemelni, mert Hibus allergiás az ilyesmire.

Galambdúctól kaptam Dimitri Verhulst Problemszki Szálloda című könyvét, azzal a felkiáltással, hogy az író valami hasonló figura lehet, mint én. Most mondom mindjárt az elején, hogy nyert, bár Dimitri nyilván nem bőg annyit, mint én. Ez valószínűleg azért is lehetséges, mivel én lány vagyok, ő meg fiú (és de milyen jóképű...). És Galambdúc akkor ott nem tudhatta, hogy milyen emlékeket is hoz felszínre bennem ez a könyv és igen, kijött, hogy lány vagyok és bőgök (ami egyébként pl. vonaton marha kínos).

A könyv az arendonki menekültközpont lakóinak fura, zárt közösségéről mesél. Arról, hogy milyen elmenekülni egy olyan országból, ahol nem vár más rád, csak jobb esetben az éhezés, rosszabb esetben a kínzás, háború, halál. Arról, hogy ennek ellenére milyen arra várni, hogy valaki a demokrácia csipkefüggönyén túl egyszer csak úgy döntsön, megszán és kinyitja a kolbászból készült kerítést. Vagy nem. És a "vagy nem" ez esetben olyan, mintha az a valaki szaténkesztyűben - eltartott kisujjal - egy életlen konyhakéssel próbálná elnyiszálni a nyakadat.

Remélem most már megvan mindenkinek az a reményvesztettség érzése, ami a könyv minden szavából sugárzik. Mert bizony ezt köpi az arcunkba újra és újra. Te nyájas olvasó, ki ezt a könyvet olvasod, miközben hamburgert zabálsz, valahol ott a menekülttáborban egy kislány csillagos bugyiban éppen arra készül, hogy egy konténerben fagyjon halálra, mert csak így érheti el az ígéret földjét, ahol az emberek taxival járnak a munkahelyükre és takarítónőjük van. Valaki ott abban a menekültközpontban éppen egy levelet bont ki, amelyet el sem bír olvasni és reménykedik, hogy most az egyszer ő lesz az a szerencsés, akinek kinyitják a kaput. Ott a menekültek között van egy kisfiú, akinek a fél arcát szétszaggatták a bombák és mégis övé a legszebb mosoly a világon.

És igen, ott a menekülttáborban bizony megtudhatod, hogy féltéglával a farkadon leginkább csak hülyét csinálhatsz magadból falu bikáját nem. Vagy, hogy az állampolgársághoz egyetlen legális út vezet és az a nősülés, kár, hogy a nyugati nők olyan kiábrándítóak. Illetve a karácsonyban az az egyetlen jó dolog, hogy lehet inni. Hát bizony, így. Sírva vigad a ...

Magyar. Mármint én. Mert Galambdúc akkor ott nem tudhatta, hogy ha nem ennyire kiélezetten, de pontosan tudom milyen egy idegen országban olyan emberekkel összezártan élni, ahol az is bűnnek számít, ha az ételére ránézel. Tudom milyen az, ha olyankor próbálsz a fürdőbe lopózni, mikor lehetőleg nincs otthon senki. (Ennek nyilván kevés a valószínűsége, ha kb. 60 emberrel élsz együtt.) Tudom milyen az éjszakákon keresztül azt hallgatni, hogy a szomszéd folyóson verekednek és disznóöléseset játszanak a románok, mert valamelyik megkívánta felebarátod feleségét. Azt is tudom, milyen ha valaki egész álló nap káposztát főz egy 3x3-as nagyságú közös konyhának csúfolt helyiségben. (Büdös.) Ugyanakkor azt is tudom, hogy a lengyel vodkától hamarabb állok fejre, mint bármi mástól. Illetve, hogy a rockzene minden nyelven zsír, bár azért valljuk be oroszul kicsit vicces. (k-európai munkásszálló, Gjøvik, Norvégia - 2008)

Hát bizony így.

Party-animal

Az úgy volt, hogy péntek reggel beestem az ágyba egy húzós éjszakai hegesztés után. Aludtam két órát, mikor is A. ébresztett, hogy most zárszerelés lesz, meg fúrás-faragás. A fúrás-faragást még élveztem is, az pedig, hogy a zár is meg lett végre csinálva a millió éves bejárati ajtón csak hab volt a tortán.

Ezek után A. elfuvarozott Székesfehérvárra, Molytalálkozóra. Katrincával találkoztam a buszvégállomáson, ahonnan átgyalogoltunk először a postához, majd a könyvtárhoz, ahol kezdődött a hajótörés. Mert, hogy azt játszottuk, hogy egy hánykolódó hajón vagyunk, vészesen fogy az élelmiszerünk és valakit fel kell áldoznunk. Szerencsére egész sokáig húztam, lévén, hogy én voltam a hajó szakácsa. Aztán az a kacér ápolónő összeszűrte a levet a hajó kapitányával és együttes erővel kivágtak engem is. De így legalább nem nekem kellett felnevelnem a hét éves unokát.

Könyvtáras molyolás után forralt boroztunk a Főtéren, ami valami isteni volt. Erdei gyümölcsös mennyei manna. Majd átsétáltunk a Műhelybe, ahol szintén forralt bor és még több kicsi moly. Sajnos nekem viszont ment a buszom, így könnyes búcsú és jobbra el.

A laktózallergiában az a rossz, hogy ha olyan súlyos, mint nekem, akkor bizony az alkohol is gáz, de annyira, hogy az éjszakát újabb mínusz két kilóval zártam. Így most az eredmény: 57 kg. Ami szerintem fos, jobb szerettem magam 60 kilósan. Arról nem is beszélve, hogy minden cuccom lóg rajtam.

Mivel a fél éjszakát a fürdőszobában sírva töltöttem, másnap gyenge voltam, mint a harmat, viszont megígértem Bahhának, hogy meghúzom a fülét szülinapja alkalmából, ezért aztán délután irány Pest. Rákóczi Pub, ami már nem is Rákóczi, hanem Elit, bár ettől még mindig ugyanaz a fapados kricsni marad. Ittuk a sört, fújtuk a füstöt, közben Bahha is beesett, aki megint rossz irányba ment, pedig meg is beszéltük, hogy FELÜLJÁRÓ. Komolyan.

Aztán jöttek még kedves meleg fiatalemberek és volt röhögés nagy. Sajnos én tovább nem mentem a buzibárba, mert az utolsó vonattal haza kellett jönnöm, mert éreztem, hogy a sör, koktél, bacardikóla összeveszik a tegnapi maradék forralt borral. Így hajnalban sikerült újabb két kilótól megszabadulnom. Az eredmény: 55 kg. Zsír. Akarom mondani, az nem sok maradt rajtam.

Az évre így be is fejeztem a féktelen, fejvesztett bulizást, jövőre veletek ugyanitt.

Hot-dog

Hála a "sikeres" hot-dog diétának 3 kilót fogytam. Nyilván nem így terveztem, de mind tudjuk, hogy a virsli és kifli párosítás egyenlő a fogyókúrával. Viszont ki tud ellenállni egy nagy kiflibe bújtatott sajttól, kechuptól, mustártól csöpögő, izzadó virslinek? Én nem.

Szerencsére jönnek a karácsonyi ünnepek, sok-sok halászlével friss kenyérrel, halászlével friss kenyérrel, halászlével friss kenyérrel. Említettem már, hogy a kedvenc ételem a halászlé friss kenyérrel? Ebben csak a friss kenyér a kakukktojás, amit nem szabadna enni, de hát hot-dogot sem. És linzer, sok-sok linzer, amit szintén nem szabadna enni, viszont finom.

Ezek után kíváncsi leszek, hogy a karácsonyi ünnepek alkalmával melyik énem győz. A hízó víziló vagy a harcos angyal? Kérem, tegyék meg tétjeiket.

Horoscope

Tavaly év végén Zs. vett egy horoszkópos könyvet 2011-es évre. Minden barátnőmnek gyönyörűséges, szépséges évet ígértek, nekem viszont egy kalap szart, egy hatalmas lófasszal megfejelve. Haláleset, munkahely elvesztése, fostalicska munkahely utána és a végre ... nem írom le, mert pont az most jelen pillanatban egyenlő lenne a világvégével (holott az csak jövőre lesz...).

És pont így, ahogy le van írva, egészen idáig, megtörtént. Az utolsó is, de a természet erősebb volt kétszer is, szóval ezen most vagy elkezdek nagyon aggódni vagy (és ez lesz a megoldás) elkönyvelem annak, hogy most nincs itt az ideje, és ezt a természet is tudja.

Most egyébként lehetne jönni azzal, hogy bevonzottam és rosszul alkalmaztam a Titkot, de komolyan annyira koncentráltam, hogy még az idén találjak egy olyan munkát, amiben teljes és egész lehet az életem és fityiszt mutassak az asztrológiai előjelzésnek. Nem sikerült. Így nem tehettem egyebet, mint megvettem az idei évre szánt könyvet és minden erőmet összeszedve elolvastam a rám vonatkozó rész.

Úgy kezdi, hogyaszongya:

"A 2012-es esztendő minden Ikrek jegyében született ember számára rendkívüli fontosságú. Ugyanis az év közepén a nagy szerencse, valamint az emberi törvények bolygójának tartott Jupiter átlép az Ikrek jegyébe. Ami arra utal, hogy sokan fognak házasságot kötni, vagy összeköltözni, még többjük köt fontos szövetséget, amivel a nehéz helyzetek könnyebben átvészelhetők. Azt is mondhatjuk, hogy az Ikrek jegyéken születettek közül 2012-ben többen mondatják azt, megtalál(ták)ják igazi önmagukat."

Nekem csak annyi lenne a kérdésem, hogy ez most ugye jót jelent?

Best friends...

Tegnapi napomat azzal a barátnőmmel töltöttem. Igen, tudom. Én vagyok az a csaj, aki nem tanul a hibáiból. Másokéból sem, ha ez bárkit is megnyugtat. (Engem igen.)

Már azzal ledöbbentett, hogy a kb. két hete megbeszélt időpontra, hogy esetleg találkozunk, emlékezett. Fél évvel ezelőtt valahogy a születésnapomra sem. (A. szerint már itt elájultam tőle, de szerintem ez nem fedi a valóságot.) Sőt, azt is tudta, hogy éjszakás voltam, csütörtöktől pedig délutános egészen keddig. Fuckin' amazing. Eljutottunk egy év alatt lassan odáig, hogy az állítólagos legjobb barátnőm tudja, hogy mikor, hogyan dolgozom. (Gondolatban itt nyilvánítottam fejlődőképesnek.)

Megbeszélt program alapján Pest felé vettük az irányt, ami azt jelenti, hogy kb. 1 órát (visszafele még egyet) minimum kényszerű beszélgetéssel kell tölteni. Szerencsére az életem annyira látványos és kalandokban bővelkedő, hogy elmesélése kitartott egészen Törökbálintig. (Irónia, irónia... nem magyarázom.) Aztán ő is mesélt. És akkor megvilágosodtam, elértem a Nirvánát... stb. Unatkozik, bzmeg. Unatkozik.

Simán tudom, hogy én vagyok a dilis csaj a baráti körből, akivel mindig történik valami, vagy ha nem akkor azt is viccesen tudja elmesélni. Ő, egy másik közös (volt) barátnőnkkel egy irodában ülve, nap mint nap találkozva, valószínűleg mindig ugyanazokat a témákat járják körül. Kutyák, idióta munkatársak, idióta élettársak, pénztelenség... stb.  Szóval nem konkrétan én hiányzom neki/k, hanem az a tény, hogy engem már nem lehet a hátam mögött kibeszélni, röhögni rajtam, mert már nem vagyok része az életüknek és nem tudnak rólam semmit.

Hát, most sikerült megint egy hónapra elegendő pletykálnivalót megosztanom vele. És mivel nem beszéltünk meg új időpontot a következő esedékes találkánkra, így kíváncsian várom, hogy mikor apad ki a vicces barátnő forrás, és mikor találkozunk legközelebb.

/Egyébként, ha valakit érdekel voltunk a L'occitane-ban, ahol a cseresznyevirágos krémparfüm valami isteni. (A rózsás nem.) Jártunk a kedvenc parfümös boltomban, ahol olyan árak vannak, hogy leteszed a hajad, viszont a kedvenc krémparfümömből bevásároltam: Crazylibellule and the Poppies (mert azt inkább szabták az én pénztárcámnak). Benéztünk a Lush-ba, ahol a karácsonyi testvajtól egyszerűen elájulsz, annyira tökéletes. Szóval bevásároltam illatokból, így most kb. egy jó fél évig nem kell azon aggódnom, hogy büdös vagyok. És azért sem, hogy esetleg unatkoznának a volt barátnőim./

Feel good

Ma azért is jó napom van. Remélem mindenki figyel. Ez egy Titokba is frankón beilleszthető mondat. Gyakorlok. Még nem egészen megy, pl. marha nehéz elképzelnem éjszakai műszak kellős közepén, mikor a szemem leragad és tucatjával nyomják a kezembe a kábelvégeket hegesztésre, hogy voltaképp az Oscar díjat köszönöm meg a családomnak és a szeretteimnek, meg persze mindenkinek, aki hitt bennem.

De ma szabin vagyok. Tehát arcpakolás, csokoládé, tea, meleg ágyacskám és persze A. Ki sem fogok/gunk bújni egész estig belőle, mikor is filmklubba megyek. Az Alfie-t fogjuk megnézni, moderátorral, meg mindennel ami kell. Tök kíváncsi leszek. Remélem azért senki sem próbálja majd megvédeni Alfie-t, mert lássuk be, Alfie egy pöcs. Nincs felmentés ez alól. Alfie egy anyaszomorító seggfej, és nem, nem fogom sajnálni. Ha kell ez mellett simán hosszas elemzésekbe kezdek, nem vagyok meggyőzhető az ellenkezőjéről, szóval érdekes esténk lesz.

Aztán még az is van, hogy Lovely Charlie új albuma letölthető megvehető a boltokban. Megyek és be is szerzem, az új Debout sur le zinc albummal együtt. Imádom az internetet, a szabad napot, a mentás-levendulás-joghurtos arcpakolást, a szexet és az Oscar díjamat.

Fuckyeah vol. 3.

Amikor úgy istenigazából szarban vagy, te mire szoktál gondolni? Arra, hogy ez már annyira, de annyira fos, hogy segíteni sem lehet rajta és súlyos depresszióba esel? Vagy más nehezebb sorsú emberekre, akik sokkal, de sokkal rosszabb helyzetben vannak, így van viszonyítási alapod, hogy neked azért jobb? Esetleg hagyod a rákba az egészet és megpróbálsz kilábalni belőle?

Melyik a legjobb megoldás? Nyilván az utolsó, de mindannyian esendő emberek vagyunk... szóval egész egyszerűen könnyebb olykor a depressziót vagy a sajnálkozó kárörvedést választani.

Ez most csak azért jutott eszembe, mert az egyik nőcis lapon volt egy "törődj magaddal" cikk, amire olyan kommentek érkeztek, amelyek nagyon szépen bemutatják a magyar valóságot. Volt, aki örömködött a felsorolt ötleteknek, volt aki azért hálálkodott, mert pont jó helyen, jó időben, és volt olyan is, aki szerint fuck the közhelyek.

A helyzet az, hogy a belső Dr. House-om mélységesen egyetért az utóbbi hozzászólással. Leginkább azért, mert a tököm tele van a kedves hátba veregetésekkel, a minden rendbe fog jönni szöveggel, az élet szép, vegyél egy fincsi habfürdőt magasröptű tanáccsal. Hát kurvára nem attól fog rendbe jönni valakinek az élete, mert esténként málna illatú habfürdőben áztatja habtestét vagy csini francia manikűrt rittyent a kezére. De nem is attól, hogy rúgj fel mindent állást, lakást, párkapcsolatot és valósítsd meg az álmaidat. Mert nyilván nem mindenkiből lehet Angelina Jolie vagy Jacqes Cousteau... (belőlem persze ettől még simán lesz Amundsen, meglássátok)

(Aztán még az is benne volt, hogy tanulj meg nemet mondani. Meg olyan is, hogy kérj segítséget, amennyiben rászorulsz. Nekem csak az jutott eszembe, hogy remélem nem sokan olvassák, mert, ha végül valóban segítségre szorulok ciki lenne, ha a leendő segítőm éppen akkor tanult volna meg nemet mondani.)

Egyébként meg mióta lettünk ennyire individualisták? Én, én, én, én... Miért nem az a tanács, hogy beszéld meg a problémáidat a barátaiddal és együtt találjatok ki valami okosat? Vagy bújj a párod mellé? Vagy látogasd meg az anyukádat és mond neki, hogy szereted? Vagy kérd meg a bátyádat, öcsédet, húgodat, nővéredet, hogy menjetek együtt moziba? Hova tűntek az emberek? Ha csak én vagyok, az kurva magányos dolog lehet...

ÉN pedig kurvára nem akarok magányos lenni.