Forget about it

Az előző posztra reflektálva. Nálam olyan szinten működik ez a nincs depi, nincs rosszkedv, hogy miután leírtam, bőgtem, remegtem és orrvéreztem kicsit, elindultam munkába, ahol aztán Jeva a nyakamba ugrott, hogy jajdesajnálja és úgysegítene. Én meg konkrétan azt sem tudtam, hogy miről beszél. De tényleg nem. Aztán leesett, hogy depis vagyok. Aztán rájöttem, hogy el is felejtettem. Persze miután kiderült, hogy tőlünk is kezdenek kirúgni embereket, már megint letaglózott, hogy depis vagyok. Majd jött az egyik főnök, és aszongya: majd kaptok egy válltáskát, ha jól dolgoztok. (Dugd fel magadnak a válltáskát, seggfej!) Válltáskát, komolyan... hát sírok, bazzmeg.

Majd egész este ezt kellett hallgatnom: jaj, életem legnagyobb döntése lesz, ő így szeret ahogy vagyok, de nekem van barátom, jaj, életem legnagyobb döntése lesz, és majd elvisz a tengerpartra, és majd ott fogunk szexelni, mert ez minden vágyam, és ez lesz életem nagy döntése, de hát a barátom is ott van, de ő olyan aranyos, és megértjük egymást, és ő is megért engem, életem legnagyobb döntése lesz, és olyan aranyos, és van barátom, és ő gazdag is, jaj, életem legnagyobb döntése lesz... és ezt napi 8 órában, fejhangon. Nem sírok, bazzmeg, akkor sem.

Ma pedig kaptam egy hatalmas, óriás reklámszatyornyi disznótorost, amit kb. 3 hónapig is eszünk majd. Kifizettem közel 45 kurva ezer forintot rezsire és kaptam tulipánt is, jó nagy csokorral, lilát, mert az a kedvenc színem. Szóval érzem én, hogy az Univerzum valahogyan kompenzál, csak nem mindig, illetve nem megfelelő mértékben. De a lényeg úgyis az, hogy a depresszió bekaphatja. És néha az Univerzum is.

Bad mood

Én vagyok az az ember, aki nem engedheti meg magának a depressziót, mert, ha a depi felülkerekedik rajtam, akkor nagyjából végem. (Border-lányos dolog, ne kérdezzétek, talán majd egyszer, ha elég erős leszek hozzá.) Most viszont kezd eljönni az a pont mikor már nem bírom cérnával. Testi tüneteket generálok, mint orrvérzés és remegés, az alvajárás majd csak ezután fog, már naaaagyon várom. Szóval ki kell beszélnem magamból, bocs emberek, ha bárkit megbántok. De ez az én blogom, az én gondolataim, bekaphatja, aki nem így gondolja.

Kezdjük ott, hogy utálom, ha hintáztatnak vagy lógatnak, ki melyik szót ismeri, használja. Adott egy munkakör, amire kb. fél éve jelentkeztem, voltam interjún, megbeszéltük... stb. Aztán elsikkadt, feledésbe merült... stb. Most megint szóba került, mondtam, hogy a rosseb bele, leszarom. De nem, még leszarni sem lehet az egészet tisztességgel, mert a nyakamra járnak, hogy de, de, de és jelentkezz, mert te vagy a kiválasztott, Te egyedül és senki más. Persze jelentkezem, miért ne, veszteni valóm nincs. Mosolygások, telefon, cukivagyok, időpont egy újabb interjúra. Aztán egy újabbra, mert az előző "sajnos" lemondva. Aztán egy újabbra... most pedig az is lemondva, mert borzasztó sok dolguk van és én nem férek bele, és előre láthatólag nem is tudják, hogy mikor. Telefonban most már azt találtam mondani, hogy igazából mindegy is, hívjanak ha ráérnek, ha rámérnek. A. szerint egy kissé bunkó voltam, szerintem viszont a körülményekhez képest cuki.

Ennyivel még nincs vége. Hétfőn kirúgtak megint egy csomó embert. Köztük olyat is, akivel nagyon jó barátságban voltam. Tudtam, hogyha dolgozni kell, akkor ő képes rá. Tudtam, hogy milyen szegény, szerény körülmények között él és azért hajt annyira, hogy valahogyan kikecmeregjen belőle. Mert hajtott, sokkal jobban, mint egyes naplopók. És mindezt azután, miután elmondták a havi tájékoztatón, hogy most már minden rendben, elértük a takaró végét, jól vagyunk, szépek vagyunk és okosak. Ugyanezen a tájékoztatón azt is elmondták, hogy ebben a hónapban egy valag pénzt fogunk keresni, mert megkapjuk januártól visszamenőleg a fizetésemelésünket. Ma megkaptam a fizetésemet. Kínomban hangosan röhögtem, mert nem tehetem meg, hogy sírjak.  Ezek után elmondanám, hogy az Anyukámnak több a nyugdíja, mint az én fizetésem, pedig nem kap valami fényes pénzt. Jah, és ne felejtsük el, hogy ez a "megemelt" fizetés, a jövő hónapi lesz igazából a kihívás. Ebből élj meg, geci.

Mindezt egy olyan munkakörben, amire nagyjából egy betanított majom is képes megcsinálni. Komolyan, már várom a betanított majmokat. Ezért tanultam, képeztem magam, hogy örüljek, ha egy betanított majom helyett én dolgozhatok. Nyilván én kevesebbe kerülök, mint egy betanított majom, hiszen őt be kell tanítani, plusz állatvédelmi törvények, tiszta ketrec, rendes táp... stb. Nekem meg nagyjából mindegy, kenyérhéjon is elvagyok és örömmel dolgozom, mert van mit.

Szóval ez van most. Ömlik az orrom vére, remegek, de jól vagyok. Ez megint egy szép és tartalmas év kezdete.

Nothing else matters

Úgy látszik mostanában számcímekben utazunk. Azt azért meg tudom ígérni, hogy énekelni nem fogok, mert akkor sírnátok. Egyébként az itchy bitchy spider pl. egész jól megy, meg a three bear song koreaiul, de kb. ez az összes repertoárom, amitől nem sírnátok... annyira.

Igazából nem is az énektudásomat szeretném prezentálni, hanem azt, hogy mióta süt a nap, be vagyok sózva teljesen. Vagyis piszkosul mehetnékem van, amit csak tetéz, hogy nincs pénzen. És tudom, hogy ilyenkor jön az, hogy költözzünk Norvégiába, mert az milyen fasza ötlet (nem biztos). Ezen a dolgon az sem segít, hogy különböző fapados járatok occó jegyárakkal bombáznak, és bekóstolva a kanapészörfözés semmihez sem hasonlító ízébe, gondolatban már a világ végén járok. És ezzel el is költöttem a maradék pénzecskémet (nincs és soha nem is volt maradék pénzecském, csak jelezném.)

A tetézéshez az is hozzájárul, hogy idén betöltöm a 34-et. A harmincnégyet. Bakker. Leírva is sok. És nem hagytam a világra semmi maradandót. Nem vagyok tehetséges semmiben, teljesen középszerű és átlagos életet élek, ha meghalnék nem hagynék lenyomatott az életben. Szomorú. Ráadásul ismeretlen emberek úgy ítélnek meg, hogy nagyképű vagyok és felsőbbrendűnek képzelem magam (jó, igazából az utóbbi időben Hitler is voltam, személyesen). Szóval lehet, hogy ideje lenne leszállni a földre és berendezkedni egy hosszú és tartós életre valahol itt Középföldén. Ami gondolom menne is, ha nagyon akarnám. A kérdés az, hogy mennyire akarom. Vagy akarom e. Vagy e?

Az igazság, hogy eleve nem akarok beletörődni abba ténybe, hogy kurva öreg vagyok. Mert a lófaszt. Viszont lassan el kéne gondolkoznom azon... hogy hova menjek és mikor, hogy menjek e és mikor, és mikor... Van bennem egy fura kettősség, mert szeretnék egy felől letelepedni, gyereket szülni és végre megülni a fenekemen. Jó állás, szuper pasi, két gyerek, négy kerék. Másfelől szeretnék eljutni a végtelenbe és még tovább (by Buzz Lightyear).  És ilyenkor jön az, hogy már nem vagyok young and able, és a helyzet csak fokozódni fog ahogyan lassan eljön a június.

And so on and on

Az valami zseniális, mikor hazaesem melóból, eldobom magam a kanapén és nyomom a gombokat. Vagyis nyomnám, ha lenne adás, de nincs. És nem mellesleg a közlekedő is egy merő föld, mintha valaki virágot ültetett volna át, minden bizonnyal a Kutya volt, aki mostanában bakugrásokkal táncol az idegeimen. Mert nem elég, hogy pucér, vakarja is, vakarja... hát menten agyonvágom. Persze nem, mert tök édes és miután kitomboltam magam itt alszik mellettem és tök édes, mondtam már?

De előbb még beszéltem a DigiTv-vel, kétszer. Mindez az után, hogy elrángattam a kurva nagy és kurva nehéz franciaágyat a faltól. Ahol penész fogadott, penész. Hát, mindenkinek a jókurvaanyja. De tényleg. És aztán még kiderült az is, hogy a Kutya egy jól irányzott körbepörgőforgó rúgással széttrancsírozta a parabolaantenna kábelét, amit aztán csak kúszva-mászva és egy húsfogó csipesz segítségével tudtam megközelíteni. Végül összeszigszalagoztam, esküszöm még rá is köptem, hogy jobban tartson, majd felhívtam a DigiTv-t és bocsánatot kértem, hogy az előbb zavartam, de már nem kell segíteni, némi húsfogó csipesszel és ragasztószalaggal bármi megoldható, a'la MacGyver.

És azóta itt alszik mellettem a félig pucér Kutya, tök édes és kókusz, meg kutyanyál szaga van, amit imádok. És még azt is meg kell említenem, hogy van babzsákom, meg egy félig összezúzott bal térdem, de ez már egy másik történet.

Get a new life

Nagyjából egy hetet töltöttem a vírusok fogságában. Nagyon sokra nem is emlékszem belőle, valahogy úgy lehetett, hogy köhögés, hörgés, takony, hányás, sírás (arra emlékszem, sok volt), és sok tv-t is néztem, mert ahhoz nem kellett gondolkodni.

Most viszont már visszakaptam az agyam, újból tudok olvasni és filmeket nézni. Komolyan olyan, mintha új életet kezdenék, hogy nagy levegő (kisebb köhögésroham) és boldogsághullám. És most, hogy agyamból kitisztult a nagy mennyiségű slájmfelhő és az egyetlen antibiotikum, amit beszedhetek, és ami fogvatartotta a szabadon kószáló gondolataimat, végre újra önmagam lehetek.

Közben pedig arra is rá kellett jönnöm, hogy vészesen eljátszottam az időt. Vagyis mindjárt itt a február vége, én meg éhen halok, ahelyett, hogy végre megráznám magam és a tettek mezejére lépnék. Szóval ideje felébredni a téli álomból és végre tenni is valamit. Főleg, hogyha olyan nagyra törő terveim vannak, mint hosszú és nagyon bűnős bigámista kapcsolatot létesíteni a Hosszúlábúval és a Világlegjobbdobosával. Megírni a világ legjobb regényfolyamát, amivel borsot törhetek minden olyan ember orra alá, aki valaha is keresztbe tett nekem. Felfedezni egy új földrészt, vagy a nongravitációsszuperintregrálórelatív részecskéket, esetleg egy új hangyafajt... ez a rész még nem kiforrott, vannak még egyéb lehetőségek is. Illetve még mindig nagyon szeretnék gyereket és azon is gondolkodom, hogy milyen fasza név lenne már egy újonnan felfedezett tatufajtának a Tatus rezagyalicincus.

Sick as an... elephant

Második napja, hogy minden étkezést egy marék gyógyszer jelenti. Utoljára 12 éve volt tüdőgyulladásom, vagyis pontosan 1999. decemberében Glasgowban. Akkor 7 kilót fogytam és nem bírtam el a bőröndömet hazaköltözéskor. Most 4 kilónál tartok, amin nyilván nem segít, hogy három napja banánon és ropin élek, mivel csak ennek a két ételnek érzem az ízét, a többi kaja, amit a számba vettem eddig mind homok ízű volt. Illetve halványan emlékszem egy darab tükörtojásra is és az azt követő hányásra (arra kicsivel jobban). A komfortérzetemen egyébként az sem segít, hogy a kanalas köptetőnek konkrétan takony íze van, amiből már eleve tengernyi mennyiséget nyeltem az elmúlt napokban és nem biztos, hogy a tűrőképességem befogad még többet.

Aztán még az is van, hogy négy órákat alszom, itt-ott köhögési és fuldoklási rohamokkal tarkítva. Illetve, hogy a lázam szinte már állandósult. Szóval nagyon szarul vagyok, nah. A jóképű doktorbácsim szerint (aki egyébként pont úgy néz ki, mint egy Jane Austen film szereplője) is kurva szarul vagyok, így holnap még látjuk egymást egy könnyed csevej erejéig. Akkor még ír nekem egy olyan papírt is, hogy menthetetlenül fosok a tejtől.

Sick as a dog

Mindent elkövetek annak érdekében, hogy a lázam 38 fok alá menjen és a hurut is felszakadjon. Ennek érdekében Gyuri bácsi varázsfüveit iszogatom, meg kakukkfüves köptetőt és még mézes kenyeret is hajlandó vagyok enni, plusz Rubophen. Nem vagyok beteg, nem vagyok beteg. Ettől függetlenül holnap meglátogatom a jóképű doktorbácsim, hogy kopogtassa meg a hátamat és írjon nekem egy szép levelet, amiben kifejti, hogy lassan 9 éve laktózallergiám van. Ez egyébként független attól, hogy meg vagyok fázva, de kell az adóhoz.

Pedig MiraRami szentül megesküdött, hogy nem fertőz. Igazából nem is bánom, hogy beteg lettem, ha ez pl. azzal is járna, hogy olyan sziporkázó legyek, mint ő. Mert a mostani molytalit egyértelműen ő vitte el a hátán, olyan beszólásokkal mint "az utca pozitív oldala" vagy a lottón nyert könyvvel. És az is van, hogy immáron 1 éves lett a könyvklub, amit megvallom töredelmesen, hogy csak leghalványabb reményeimben mertem elképzelni. Mert valami piszok nehéz embereket havonta rávenni arra, hogy kimozduljanak kis fészkükből és valami újba belevágjanak. És mégis itt vagyunk, túl számtalan közös teázáson, sütizésen, közös könyv- és mozi élményen. Remek kis csapattá verbuválódott könyvmolyok, akik minden alkalommal megnevettetnek, elgondolkodtatnak és ráébresztenek arra, hogy igenis létezik érdek nélküli barátság ebben a züllött világban.