Childhood sweetheart

Szerencsés csaj vagyok, olyan középsuliba jártam, ahol a nemek aránya 70-30 volt, a srácok javára. Ugye, mindenkinek megvan? Még azt is elmesélem, hogy a tetejében itt a fiúknak olyan mesés hobbijuk volt, mint: falmászás, sziklamászás, barlangászat, terepbiciklizés... stb. (igen, mindegyikhez volt szerencsém, de terepbicajozásban nem vagyok túl jó). Gyönyörű srácokkal voltunk összezárva nap, mint nap. Talán ezért sem tudok mit kezdeni a nyünnyögő nyuszkómuszkókkal.

De mind közül egy volt az, akibe nagyjából az összes csaj szerelmes volt. Szőke hosszú haj, nagy kék szemek, tökéletes izmok, görögös arcél. Falat meg sziklát mászott, szabadidejében pedig végigjárta Európa összes vulkánját. Remélem most már mindenkinek megvan, és el tudja képzelni, mennyire fantasztikus csávó volt... van és lesz.

Ma ugyanis találkoztam vele a postán. Ahol két pici gyerekével jelent meg kézen fogva, tökéletesen lebarnulva, villogó kék szemekkel. A nyakamba borult, az enyémbe. Mert kb. 16 éve nem láttuk egymást, és imádtam, hogy nekem mindig vele kellett sziklát másznom, vagy laborkísérletet végeznem, mert a nevünk egymás mellett állt a osztálynaplóban és így voltunk beosztva párba. Kiderült, hogy Törökországban, Izlandon, Norvégiában... stb. dolgozik kőolajfúrásoknál. Mesélt, mesélt én meg hallgattam és arra gondoltam, hogy most is tökéletes, és tökéletesen boldog.

Én pedig amellett, hogy kuuuuurvára irigylem a feleségét, azért még van erőm azt kívánni neki, hogy legyen mindig ugyanilyen boldog, mint most.

Lunch

Szén krumplit csináltam ma ebédre, nem sült krumplit. Most borzasztóan szégyenlem magam, hogy annyira nem vagyok képes, figyeljek a sütőbe betett krumplira. Mentségemre szolgáljon, hogy a cuki bébizsiráf éppen azt mondta: "egy őrült, gyilkos sellő meg akar minket ölni!" Én pedig totál odavagyok a bébizsiráfokét és a gyilkos sellőkért. Egyébként annyira nem is vészes, csak egy kicsit ropog és van egy kis füst íze. Mármint a krumplinak és nem a sellőnek, obviously.

Közben pedig Encivel és Krisszel beszélgetek az angliai tapasztalataikról. Hát nem egyszerű azt kell, hogy mondjam. Persze 71 ezer ft-ból sem egyszerű kijönni minden hónapban. Szóval... égett krumpli.

My secret blog

Előre leszögezem, nincs titkos blogom. Jeva szerint ez egy meglepő fordulat tőlem. Végig abban a tudatban élt, hogy nekem tök nyilvánvalóan van egy titkos blogom. Nincs. Pedig nagyon sokat gondolkodom rajta, hogy legyen e. Igazából szeretnék titkos blogot. Vagyis inkább titkos életet egy titkos blogban. Olyan akarok lenni, mint Superman vagy mint Batman. Írnám a teljesen hétköznapi életemet a Mesesajt-blogban, a titkos életemet pedig a Othersideoftheworld-blogban. Embereket mentenék meg, vámpír lennék vagy vérfarkas, soha nem csillognék a napfényben, Skóciában élnék, több nyelven beszélnék, motorral járnék, fotóznék, szemüveg nélkül is tökéletesen látnék, játszanék zongorán (mert az menő), regényeket írnék és könyvkritikákat, bejárnám az egész világot. A pasim magas lenne, favágóinges, bakancsos, borostás, kedvenc könyve John Steinbeck-től az Édentől keletre (nem a The Catcher in the Rye, mert az könyvsznobság, remélem olvasod Ben), kedvenc filmje a Mechanikus narancs, de minden alkalommal végignézné velem a Doctor Who-t, sokkal jobban énekelné ezt, mint Gerald Butler és Jeffrey Dean Morgan együttvéve, puszit adna a fejem búbjára és azt súgná a fülembe, hogy: jó illatod van, mindjárt megharaplak.

A titkos blogom éppen olyan unalmas lenne, mint a mostani. Ne várjatok tőlem titkos blogot. Képtelen lennék rá, hogy elrejtsem magam még ennél is jobban.

I am a BA

Több mint 10 évig számokkal, táblázatokkal, grafikonokkal brillíroztam nap, mint nap és élveztem. Mármint, komolyan élveztem, hogy csudaszép grafikonokat építhetek néhány számból, annak ellenére, hogy a számoktól az agyam masszív szarkupaccá válik. Azért egészen jól elboldogultam, úgy érzem.

Aztán jön az, hogy ott ülsz néhány kockafej társaságában és grafikonokat kell elmagyaráznod angolul. Még magyarul sem semennyire, hát még angolul, na de kérem. Meg minőségi hókuszpókuszokkal hadoválni, amit egyébként is eleve humbugnak tartok, mert valaki vagy képes minőségi munkát kiadni a keze közül vagy nem és ezen nincs nagyon mit számolgatni, vagy tanakodni. És vevői reklamációt kell összehasonlítani a havi célokkal és a jövőbeli tervekkel. Piros vonal, kék oszlop, zöld háromszög. Time-planing és other stupid things. Hellyeah. És ott akkor rájöttem, megvilágosodtam elértem a nirvánát, hogy én menthetetlenül bölcsész vagyok, tarisznyával, álmokkal és ideákkal. Kár, hogy ebből nem lehet megélni, ugye. Illetve a világon egyetlen dolgot utálok, mikor emberek bebizonyítják a nagy büdös semmit számokkal és oszlopokkal, miközben pontosan tudják, hogy egy nagy büdös lófasz, amiről beszélnek. Akkor már inkább az éhenhalás magyarbölcsész módra (cserébe viszont elmehetek szórólapozni Skóciába). Na, ez a hellyeah.

Murder is easy

Nem szeretem a Miss Murple történeteket, ebben A.-val meg is egyeztünk, de ha ilyen handsome vidra faced guy játszik benne, akkor igen. Igazán nem tehetek róla, de egy férfi legyen magas és vékony (vagy alacsony és deltás). Szomorú, hogy A.-nak már kezd egy kis pocakja nőni, lehet, hogy le kéne cserélnem egy pocaktalan fiatalabbra. (Mondjuk egy ilyen kis cuki vidra arcúra.)

Igen, tudom, hogy engem egyszer az álmodozás fog a sírba vinni, de mit tegyek, mikor az élet ilyen unalmas, sótlan alak. És még könyvértékelést is kell írnom, de annyira iiiiiiiiiszonyúan depis könyvet olvasok, hogy a maradék 20 oldalt egészen egyszerűen elégetném. Lesz belőle értékelés, de tuti, hogy legközelebb olyan könyvet kérek, amiben:

1. nem hal meg senki.

2. nem hal meg senki.

3. nem hal meg senki.

4. nem hal meg senki úgy, hogy megöli egy disznó.

5. nem hal meg senki úgy, hogy megöli egy disznó.

6. nem hal meg senki.

7. stb.

Abban viszont megegyezhetünk, hogy Agatha Christie maga volt a krimik királynője és én imádom. Miss Murple-t nem, de gondoljunk csak a cuki vidra arcúra. (boldog, elégedett mosoly)

About IQ

Az elmúlt két órában megnézetem a The last enemy utolsó részét, és kitöltöttem egy halom IQ tesztet a film közben. Mindegyikre 45 percet jelölt, én átlagban 15 perc alatt oldottam meg őket. Úgy, hogy ha olyan feladat van, amit számolni kell, akkor eleve passzolok, vagy tippelek, mert a számokkal hadilábon állok. Kb. úgy vagyok velük, mint a diszlexiás a betűkkel, ha meglátok egy számsort, vagy számokat, az agyam kikapcsol és egy nagy masszív szarkupaccá változik a fejemben. Viszont így is kijött átlag 123-as IQ, ami azért valljuk be nem olyan rossz. Mi lett volna, ha még számolni is tudok? Az utolsó rész végét egy borzasztó cliffhangerrel zárták, ami miatt most gyűlölöm a BBC-t. És utálom sírni látni Benedict Cumberbach-t, mert akkor automatikusan én is sírok. Vagyis ez így nem igaz, én automatikusan sírok, ha bárkit sírni látok. Szerintem az érzelmi intelligenciám gyakorlatilag nem is mérhető, vagy az abnormális kategóriába tartozik. Nem is akarok tudni róla.

And it happends again

Mármint iszonyú ambivalens érzéseim vannak a külföldi munkával kapcsolatban. Akarom is, meg nem is. És közben mindig jönnek olyanok, amik pro és kontra eldöntik a dolgokat. Meg baljós árnyak, és világos jelek. Szóval már csak azt kéne eldönteni, hogy hova, mikor, és tényleg e.

Közben pedig fülembe jutnak olyan dolgok, mint a volt főnököm, aki most mutasd meg-et játszik velem. Említettem, hogy írtam neki egy esdeklő mélt azzal kapcsolatban, hogy vegyen vissza. Mert ha visszavenne, nem kéne kimennem. Most megtudtam, hogy azért nem vesz vissza, mert valaki nagyon csúnyán befeketített előtte és most haragszik rám. Ez csak azért is gáz, mert fingom sincs róla, hogy ki és mit mondott rólam. Vagyis van elképzelésem és azt is sejtem, miket mondhatott. Hazugságokat. Mert annak ellenére, hogy bár valóban utáltam a volt főnökömet soha senkinek nem mondtam olyan dolgokat, amitől így halálosan meg kéne sértődni. Szóval ez az egész most arról szól, hogyan is kényszerítsen még jobban térdre, hogy a porban kúszva-mászva kérjek tőle elnézést és ha még jobban megalázkodok előtte talán még vissza is vesz, hogy aztán kiszekálja belőlem még a lelket is. Ennek ellenére hajlok rá, hogy megalázkodjam és a porban csússzak előtte, mert a melót imádtam és az voltam én.

De. És itt van ez a hatalmas DE. Visszamegyek, és a maradék önbecsülésemet is elveszítem. Soha az életben nem fogok kikerülni abból a körből, amit annyira utáltam. A kicsinyes, bosszúálló emberek köréből, akik egy forintért eladnák a lelküket is, és valami hatalmas kielégülést éreznek akkor, ha páros lábbal ugrálhatnak a másokon, ezzel is bizonyítva hatalmukat.

Szóval itt van a hitelem, amit ki tudnék fizetni, ha...:

1. visszavennének, olyan munkával, amit szeretek, de olyan emberek körében dolgoznék, akiket nem.

2. kimennék külföldre, keményen dolgoznék, olyan emberek körében, akiket nem ismerek, és nem tudhatom mit hoz a jövő.

Nah, szerintetek melyik legyen?