Mármint iszonyú ambivalens érzéseim vannak a külföldi munkával kapcsolatban. Akarom is, meg nem is. És közben mindig jönnek olyanok, amik pro és kontra eldöntik a dolgokat. Meg baljós árnyak, és világos jelek. Szóval már csak azt kéne eldönteni, hogy hova, mikor, és tényleg e.
Közben pedig fülembe jutnak olyan dolgok, mint a volt főnököm, aki most mutasd meg-et játszik velem. Említettem, hogy írtam neki egy esdeklő mélt azzal kapcsolatban, hogy vegyen vissza. Mert ha visszavenne, nem kéne kimennem. Most megtudtam, hogy azért nem vesz vissza, mert valaki nagyon csúnyán befeketített előtte és most haragszik rám. Ez csak azért is gáz, mert fingom sincs róla, hogy ki és mit mondott rólam. Vagyis van elképzelésem és azt is sejtem, miket mondhatott. Hazugságokat. Mert annak ellenére, hogy bár valóban utáltam a volt főnökömet soha senkinek nem mondtam olyan dolgokat, amitől így halálosan meg kéne sértődni. Szóval ez az egész most arról szól, hogyan is kényszerítsen még jobban térdre, hogy a porban kúszva-mászva kérjek tőle elnézést és ha még jobban megalázkodok előtte talán még vissza is vesz, hogy aztán kiszekálja belőlem még a lelket is. Ennek ellenére hajlok rá, hogy megalázkodjam és a porban csússzak előtte, mert a melót imádtam és az voltam én.
De. És itt van ez a hatalmas DE. Visszamegyek, és a maradék önbecsülésemet is elveszítem. Soha az életben nem fogok kikerülni abból a körből, amit annyira utáltam. A kicsinyes, bosszúálló emberek köréből, akik egy forintért eladnák a lelküket is, és valami hatalmas kielégülést éreznek akkor, ha páros lábbal ugrálhatnak a másokon, ezzel is bizonyítva hatalmukat.
Szóval itt van a hitelem, amit ki tudnék fizetni, ha...:
1. visszavennének, olyan munkával, amit szeretek, de olyan emberek körében dolgoznék, akiket nem.
2. kimennék külföldre, keményen dolgoznék, olyan emberek körében, akiket nem ismerek, és nem tudhatom mit hoz a jövő.
Nah, szerintetek melyik legyen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése