London drága. London eszméletlen drága, but I am still fall in love with him. Mert London egy tökös fickó, azt kell hogy mondjam nektek. Millió ember, aki mind másként beszél in english. Nagyjából értem csak miről hadoválnak, viszont rendkívül segítőkészek és borzasztóan barátságosak. Komolyan eszembe jutott, hogy hazaküldök nektek egy neon-mellényes fiatalembert, aki gyönyörű, ragyogó mosollyal és végtelen türelemmel vezetett be az oyster card feltöltésének rejtelmeibe, mert iszonyú pénz lehet megspórolni azzal, hogy hol laksz, mivel jársz ésatöbbi...
Aztán még az is van, hogy a meló, az borzasztó nehéz, de olyan csajokkal vagyok együtt, akik tudják mi a dörgés. Magyarok, okosak, diplomások, angolul ezerszer jobban beszélnek, mint én. És mégis. Itt dolgoznak, húzzák az ágyat nap, mint nap és hagyják, hogy cseszegessék őket, csak azért, mert itt pénz keresnek, boldogan élnek és nyugalom van. Komolyan. Ma (a második napon) egy arab fószerrel beszélgettem az utcán. Megszólított: hogy néda már, ott valami ég! Teljesen meglepődtem, aztán beszéltünk egy-két szót, ő pedig elment megnézni, mi is ég. Hát, ilyen. Az emberek lazák és nem túl bonyolultak.
A metró zsúfolt, és sokan olvasnak. Minden nap esik. Az utcánk egyik házában afrikai istentisztelet van. Az autók az út rossz oldalán közlekednek. Az hangosbeszélő folyton ezt mondja: Mind the gap, please! Next station is...
Szeretni fogom. Komolyan. A melót azt nem, de London. London eszméletlen. És hát London. Ja, és láttam őt, nem is tudtam, hogy ilyen magas.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése