Park maniac

Az a borzasztó, mikor nincs kedvem posztot írni. Pedig lenne miről, de tényleg. Így most csak egy vékonyka kivonatot kaptok arról mekkora Hitchcock feje, melyik a legszebb park és mik a távolabbi életcéljaim.

Blackett listájáról most éppen az Hitchcock fejénél tartok, amit Rapchee korábban már látott. Én alapjáraton oda és vissza vagyok a csatornákért és lakóhajókért, de ami a Gainsborough Studos felé fogadott az maga volt a földi paradicsom. Más emberek kiskutyát vagy nyuszikát akarnak, én lakóhajót. Mivel lakóhajót beszerezni nem olyan könnyű, mint kiskutyát vagy nyuszikát, ezért a távolabbi terveim egyike között szerepel, hogy férjhez megyek egy gazdag angolhoz (akinek van lakóhajója). Regent Canal az maga a kaotikus csoda, lakóhajókkal, pub-okkal, művészlakásokkal. Ebbe az eklektikus forgatagba csak a Gainsborough Studios modern épületei hoznak egy kis rendszert. A víz a stúdiók körül fontos szerepet kapott, minden mozgásban van, mindenhol folyik, csöpög, halad. Középen pedig Hitchcock feje. Egy emelvényen nyárfák társaságában. Hatalmas és nagyjából élethű. Már amennyire ismerem Hitchcock-ot. Rapchee fel is mászott, erről fényképes bizonyíték is készült.

Aztán el kellett mennünk a Regent Park-ba, mert ott még nem voltam. Ez szerintem kellően nyomós érv, ahhoz, hogy elmenjek oda. Másoknak erről más a véleményük. Vannak emberek, akik szerint a parkmániám beteges méreteket öltött. Én viszont szeretem nézni az embereket, ahogyan magukba felejtkezve önfeledten napfürdőznek, labdáznak, frizbiznek, a mókusok mindig megnevettetnek és minden alkalommal elájulok a gyönyörű tavaktól. Igen, most látom, hogy valóban beteges.

Szóval a parkok közül még mindig toronymagasan a Hamptead Heath vezet, leginkább azért, mert ott érzed azt, hogy angolok között vagy. Aztán jön a Regent Park. Mert kifinomult angol elegancia egyszerre van jelen a vidéki táj szerénységével és a megépített japán kert harmóniájával. Visszaolvasva ezt a mondatot rá kell jönnöm, hogy tényleg betegesen vonzódom a londoni parkokhoz, illetve a parkok előhozzák költői vénám.

De most a költői vénámból csak ennyit kaptok, mert muszáj elrohannom könyvtárba és még a tumblr oldalamat is tele kell posztolnom Benedict Cumberbach-csal. Az élet nem habostorta.