A moly eddig is rengeteg barátot szerzett nekem és az, hogy ez Londonban is így van mi sem bizonyítja jobban, mint a sok kilométeres gyaloglások, buszozások és ölelések (virtuálisan is). Lelkileg kicsit helyrebillenve megkezdem két napos élménybeszámolómat innen a csóróság küszöbéről, avagy hogyan éld túl Londont egy buszbérlettel.
Tutajossal találkozva nyilvánvalóvá vált számomra, hogy többször is meg leszek ölelve, a londoni piacok szuperek, a sör még mindig fincsi. Persze ő már bennfentes Londonban, nem tátja úgy a száját, mint én, nem ugrál, fecseg baromságokat, miközben fényképez, illetve azt mondja, hogy menjünk be itt, forduljunk le ott és máris egy cuki kis mellékutcában állunk, aminek minden téglája azért visít, hogy fényképre kerüljön. Vagy elénk ugrik egy piac, ahol kitömött kiskacsától, oroszlántól át a cilinderig minden kapható. Agyontetovált szakállas fickó éppen egy aranyozott Buddhára alkudozik, miközben mellette gyönyörűséges vintage kofferek sorakoznak kalapokkal és sétapálcákkal. A hangulat még úgy is kolosszális, hogy sokan már pakolnak össze, persze amit meglátják ámulattól csillogó szemünket, máris vigyorogva kapacitálják ránk árujukat.
A séta nem érhet véget sör nélkül. Minden csordultig van emberekkel, nincs egy szabad asztal, szabad sarok, ahová letehetnéd a poharad. Csak bámulsz honnan ez a sok ember, londoniak lazítanak egy melós nap után, sörrel, kareokeval, egy kis olimpia nézéssel. Rájössz, hogy a sör még mindig jó és már nem bánod, hogy a Waterloo Bridge alatti second hand-es könyvárusnál 4 fontot hagytál egy Neil Gaiman könyvért (Neverwhere, egészen egyszerűen múúúúúúúúúúúúszáj volt megvenni, alapvető élelmiszer, helló). Lassan leszáll az éjszaka, a város még mindig lüktet, piroson való átszaladásért a taxis kiállt, a csodálatos Twenty five to Ilford suhan veled végig a városon.
Aztán HelloKitty szabadnapja, amit Greenwich-csel ünnepelnénk, vagyis ünnepeljük, annak ellenére, hogy a csodaszép parkja zárva, olimpiai helyszín ez is. De nem baj, örülünk a magyar rendszámos olimpiai lószállító kocsinak, halljuk a stadionból a biztatást, miközben több száz tő rózsa között állunk a dús fűben, mókusok rohangálnak körülöttünk és hollók lépkednek peckesen. Majd ázunk, de azt is nevetve, a londoni pitypangok nem könnyen adják meg magukat fújásunkra. Parkból Temze felé indulva többször is megtaláljuk álmaink lakhelyét, egy idő után már csak mutogatunk és fényképezünk, mint a japán turisták. Szomorúan konstatáljuk, hogy az elemeink a végüket járják, pedig még annyi a látnivaló. De közben éhesek is vagyunk, mocskosul. Egy Sainsbury’s-ben langyos(!) bagettet kapunk, paprikás humusszal toljuk az arcunkba Greenwich kellős közepén egy padon ülve. Hamarosan többen is csatlakoznak hozzánk, elszórva emberek csoportja hónuk alatt több szál friss bagett, nevetve majszolnak, falnak körülöttünk, miközben egyenruhás rendőrök vigyáznak ránk. Olimpia van kérem és bár minden nap tudatosítják bennünk, hogy jelenleg itt van a világon a legnagyobb terrorveszély, a rendőrbácsi egy gyerek előtt guggolva plüssfigurákkal bábozik.
Alaposan jóllakva szaladunk tovább a Cutty Sark felé, ami a világ leggyönyörűbb teaszállító vitorlása. 1865-ben bocsájtották vízre, teát, majd később gyapjút szállított, többször is a világ leggyorsabb hajójának bizonyult. Kötélszerkezete 10 mérföld hosszú, vitorla vászonjai kiterítve 11 teniszpályát fednek le. Kecses, hosszú és gyönyörű. Szomszédjában Greenwich Royal Palace és Royal Naval University található, kertjében óriáskivetítőn olimpiai közvetítés, termeiben pedig csodaszép freskók, faberakásos kápolna és mosolygó önkéntesek mindenhol, akik kérésre elmondják mit is látsz pontosan.
Ha már Greenwich nem lehet kihagyni a Kossuth Street-et. Bár tudjuk, hogy Kossuth a Portobello Roadon lakott és nagyjából semmi köze nincs Greenwich-hez, mégis itt található London egyetlen magyar nevű utcája. Ami voltaképp nem is utca, hanem csak egy kisebb zsákutca, 8 házzal, apró kertekkel. Egy fickó ki is szúrja a téblábolásunkat és vigyorogva kérdezi: are you from Hungary? Majd nevetve hozzáfűzi: This is Kosszut Street. Ezen meg mi nevetünk felszabadulva: Kossuth utca.
Végeláthatatlan buszút következik, újra és újra elnyom minket a buzgóság. Elefánt és kastély megállónál egy kicsit megélénkülünk, de ez csak a látszat. Igazából az egész napi friss levegő, a kacagás és majdnem otthoni kenyér megtette hatását, fáradtak vagyunk, de büszkék és tele újra álmokkal és tervekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése