Igen, már ennek is kell ám örülni. Mert mióta itt kint vagyok minden nap esett. De legalább van miről beszélni...
'What a terrible weather...'
'Ahhh... don't say that... raining, again. Gosh.'
Másról nagyon nem is lehet. Vagyis lehet csak győzzétek meghallgatni. Igazából túl vagyok az első nagy kiboruláson, ami éppen egy suit departure takarítása kellős közepén ért, pont mikor megláttam az a horribilis méretű ágyat, amit meg kellett csinálnom és arra gondoltam, hogy én erre ott és akkor egyszerűen képtelen vagyok. Nincs az az öregisten, akinek a kedvéért ezt az ágyat áthúzom. Kingsize bed, csakhogy értsétek. Szóval zokogtam egyet, úgy istenesen. Taknyom, nyálam egybefojt. Szerencsére vannak csudajófej munkatársaim, akik képesek kirángatni a gödör aljáról és segítő kezet nyújtani, mikor úgy érzem nincs tovább. Maximálisan lehet rájuk számítani, még akkor is, ha rám nyitnak egy hatalmas bömbizés kellős közepén. És segítenek a félelmetes méretű szobáknál és ágyaknál. Ha ők nem lennének már régen feladtam volna. Ugyanis épp testfelületem nincs, mindenhol kék, zöld, lila, sárga, piros foltok borítanak, a tenyérnyitől az ujjbegynyi nagyságig, a bokámtól a fejem búbjáig. Az, hogy suta vagyok, az nem újdonság, de hogy ennyire, magam is meglepődtem. (Azért le is fényképeztem, álljon örök emlékül az utókornak.)
Persze vannak jó hírek is. Deardurr azt ugyan elfelejtette közölni velem, hogy Rapchee a testvére és hogy nagyon magas. Az viszont biztos, hogy végtelen türelme volt tegnap hozzám, miközben én ráöntöttem az összes világfájdalmamat. Világfájdalom öntése közben pedig turistáskodtunk, Gyűrűk Uráról beszélgettünk, láttunk Tardis-os bögrét, Temzét, Big Ben-t, London eye-t.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése