A fenti örök igazságot Agnyeska osztotta meg velem valamelyik nap, azóta sokkal jobban átérzem a hely multikulturális szellemét.
Az van, hogy kurva sokat dolgozom. Most 7 napot egyhuzamban. És kurvára kivagyok. Hát ezért a cím. Csúnya sötét, borongós blogbejegyzés lesz, előre szólok. Holott persze az kellene, hogy minden happy, meg ilyesmi és always look on the bright side of life. Pedig most én is úgy érzem magam, mint Krisztus a kereszten, miközben ezt a hülye dalt fütyülöm.
Kezdjük ott, hogy nincs net, már egy hete. Az, hogy most van, az csak álca. Azért van, mert vettem 5 fontért, ami kurva drága és csak egyetlen nap. Hogy miért nincs? Na, ez egy igen jó kérdés. Azért nincs, mert ez egy kurva nagy ház. Elvileg 12-en leszünk ha minden szoba ki lesz adva. Na, ez az a pont, amit nem szeretnék kivárni, már így is elég sokk lesz, hogy holnaptól szobatársat kapok. Szóval, ez egy 12 személyes ház (két fürdőszobával, ugye érzed?) és jelen pillanatban vagyunk benne 5-en. A landlordnak nincs nagyon bevétele rajtunk, így a netet bizony kiköttette. Ő váltig állítja, hogy nem, de mind tudjuk, hogy igen. Ma is volt jópofizni egyet, mi meg kérdeztük, hogy és net? Ő meg kérdezte tőlem, és pénz? 1:1
Mert van pénzem, de nincs. A gond az, hogy először kellett egy levél, ahhoz, hogy számlát nyissak. Levelet csak egy hét alatt sikerült írniuk a melóban, utána meg dolgoztam, mint egy güzü. Ma sikerült megírniuk nekem egy csekket, amivel kifizetnek, de nem írta alá a manager, tehát a csekk még mindig nincs a kezemben. Ami igazából nem baj, mert ugye még számlám nincs, így a bank szóba sem áll velem, hogy átvegyem a pénzt. Szóval, holnap megpróbálok számlát nyitni ebben a koszos kisvárosban, ahol hivatalos épület hétvégén nincs nyitva, mert a világ végén van és nyilván csak 2-en laknak benne. Érhető, ugye? Ha van számla, akkor rá lehet utaltatni a pénzt, ami kb. 4-5 nap. Mivel jövő héten pénteken bank holiday lesz, így az legkésőbb két hét múlva hétfőn fog a számlán megjelenni. Addig pedig van szaros 10 fontom. 10 font. 20 font a heti buszbérletem, csak hogy tudjátok.
A meló miatt nem sírok, komolyan befogom a pofám. Ha belegondolok, hogy az Anyukám 3 évig ezt a melót csinálta Olaszországban, hát komolyan elfog a szégyen. Ez egy kurva nehéz meló. Fizikailag teljesen szétroncsol. Egy hónap alatt 7 kilót fogytam, a kezeimben az ízületek úgy állnak, mintha egész életemben kukoricát kapáltam volna. Tele vagyok kék-zöld foltokkal és iszonyúan fáj a talpam, a bokám és az összes létező izom a lábamban. Az hogy a hátam és a vesém is majd leszakad közben, arról nem írok. Vagy, hogy akkora stressznek vagyok kitéve, hogy ebben a hónapban kétszer is megjött a menszim. Hát ennyire. És közben meg azt látom, hogy az Anyukám korabeli nők úgy sürögnek-forognak, dolgoznak, ahogyan én soha nem fogok. Nekem pedig csak annyi kérésem lenne, ha az anyukátok felveti, hogy kimegy szobalánynak külföldre, hogy téged segítsen, ne fogadd el. Soha, semmilyen körülmények között ne. Te azt nem akarod élő ember fiának, hogy ilyen kínokat álljon ki, nap mint nap. Vagy hogy nála fiatalabbak úgy beszéljenek vele, mint egy utolsó szar senkiházival. Hogy hányás és szart vakarjon minden nap, mert a kedves vendég képtelen viselkedni. Ezt nem akarod, ugye?
Közben pedig azt érzem, hogy LondON. Érted ezt? Érzed ezt? Csak bele tudnék harapni, mint egy nagy piros mogyorósba. Imádom. A házait, a sokszínűségét, azt, hogy én értem a buszon utazók 1/4-ét (igen, minden nap utazok magyarokkal a buszon, de lapítok és eltérítésként angol nyelvű könyveket olvasok), hogy királyság van, és süppedős fű, paradicsomos bab, málnás keksz, Shaun the sheep-es naptár és áfonyás ásványvíz, piros buszok, ecetes chips, háromszög alakú gumiszendvics, sirályok, Olimpia, ahogy a női hang bemondja minden állomáson: twenty-five to Oxford Circus/Ilford... the next busstop is ... És legszívesebben összekötném Nektek egy batyuba és elküldeném haza, hogy tudjátok milyen klassz helyen élek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése