Ma voltam NI számot csináltatni, ami ahhoz kell, hogy az Egyesült Királyságban regisztrálva legyél, adót fizessél, egészségügyi és mindenféle más egyéb támogatást kapj. A legendáriumban azt beszélik, hogy borzasztó sok idő mire időpontot kapsz hozzájuk, ehhez képest én elsején hívtam őket és mára hívtak be. Szerintem nem rossz. Általában a postcode-od alapján a hozzád legközelebb eső Jobcentre Plus-ba kerülsz, ahol mindig millióan vannak és mind másként beszél in english, vagy egyáltalán nem. Az időpont nem számít, úgyis érkezési sorrend alapján megy az egész. Illetve, hogy mennyire tudják kimondani az ügyintézők a nevedet. Így ma többször is hálát adtam az égnek, hogy nagyjából minden nyelven kompatibilis nevem van, még akkor is, ha utálom, ahogyan a keresztnevemet ejtik az angolok. Az ügyintézőm kedves volt és aranyos, borzasztó segítőkész. Kicsit meglepődött ugyan, mikor előadtam, hogy május 30-án kijöttem, találtam szállást és másnap már dolgoztam is. Kérdezte, hogy ennyire egyszerűen? Mondtam, hogy ha az embernek nagyszerű barátai vannak, akkor minden lehetséges.
Közben persze szívszorító volt látni az a bődületesen sok embert, akik mind azért jöttek ebbe az országba, hogy pénzt keressenek, hátrahagyva maguk mögött mindent. Várakozás közben egy lengyel házaspár ült mellettem, 4 éves fiúkat hagyták otthon, hogy szerencsét próbáljanak Londonban. Szívszorító volt, ahogyan átkarolták egymást és a kisfiúk képét nézték. Majd az anyuka elsírta magát, és inkább elment, hogy rendbe szedje magát. A férfi még utána is percekig a képet nézte és simogatta a kisfiú arcát. Volt olyan, aki egy szót sem beszélt angolul, nekik azok segítettek, akik tudnak. Félelmetes, hogy nulla nyelvtudással bele mernek vágni és lesz munkájuk, lesz lakásuk... nem is értem. (Oké, ne gyerek most Norvégiával, mert az nem releváns, én beszélek a little bit english, so it's being easy to live anywhere...)
És még olyan csodás meglepetések is értek ma, hogy hallhattam A. hangját és Anyáét is. Szóval nekem ezek az öröm percei, másodpercei, annak ellenére, hogy mindenem fáj és a mára tervezett orbitális városnéző körutam elmaradt. Persze újból visszaszoktam a paradicsomos babra, ami az ördög találmánya. Ígérjétek meg, hogy soha, de soha a büdös életben nem kóstoljátok meg, mert annak ellenére, hogy pocsék íze van, erősen addiktív. Illetve vettem olyan csudajóságokat, mint: bagett, papucs, keksz, O2 feltöltőkártya, kókuszos szobaillatosító, adapter, szőlő, paradicsomos bab, körömreszelő, benti cipő. A vásárlás megkönnyíti a lelket és a pénztárcát. Asszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése