Eredeti verzió szerint jót buliztunk volna a Trafalgar Square-en, mert az ugye tök menő. A valóság azonban most is közbeszólt. Vagyis inkább az, hogy a beosztásom nagyjából olyan szeszélyes, mint a brit időjárás. Hol esik, hol meg nem… hol van off-om, hol meg nem… Most a “hol meg nem-et” játszottuk, mert bár az eredeti kiírás szerint 1-én nem dolgoztam volna, a valóságban aztán meg mégis. Hozzá kell tennem, hogy ennyire durván szívatós napot még életemben nem csináltam végig, komolyan megutáltam az embereket, mire végeztem úgy fél hét magasságában. Arról nem is beszélve, hogy 14 szoba, dugig tömve üres üvegekkel, dobozokkal, bevásárló szatyrokkal. Volt olyan szobám, ahonnan fél óráig csak a szemetet hordtam ki. Komolyan elgondolkodtam, hogy most fogok felmondani, hazamegyek és jól kialszom magam, aztán persze győzött a józan ész és kapartam tovább a szart. (Néha komolyan elgondolkodom mekkora hős vagyok…)
De nem is erről akartam írni, hanem a Szilveszterről, ami voltaképp ugyanúgy zajlott, mint az összes többi együtt töltött napunk. Leszámítva azt, hogy E. 15(!) kilót hízott az ünnepek alatt, így most nagyjából 3 én is kikerülne belőle, a pocakjáról konkrétan visszapattanok. Ráadásul magas is, szóval egy csókért most már olyan, mintha a Mount Everestet kéne megmásznom. Mondtam neki, hogy ez most már nem lesz így jó, tessék kicsit fogyni, cserébe megkaptam, hogy tessék egy kicsit hízni. Hozzáteszem az elmúlt 2 hónapban sikerült 3 kilót visszahíznom, az ünnepek alatt meg még 2-t, így most 55 kiló vagyok és büszke. (Igen, most van az, hogy ki lehet számolni, hány kiló is E.) Hol is tartottam?
Kezdem elveszíteni a fonalat, mert offos vagyok és tök egyedül leledzem ebben a buzi nagy házban, ami szerintem az itt eltöltött fél év alatt még egyszer sem történt meg velem. És annyi mindent akarok írni, de nyilván nem lesz belőle semmi, mert csapongok és még boltba is kell mennem. És fogat mosni. Bár azt lehet, hogy a boltba menés előtt kéne megejtenem.
Szilveszter. Igazából mióta visszajöttem Magyarországról folyamatosan dolgozom, oké, hogy kell a pénz, de igazából arra vártam már, hogy végre találkozzam E.-vel. Így, hogy folyamatosan dolgoztam gyakorlatilag megint csak aludni láttam, meg sírni, bár ez utóbbi azért katartikus élmény volt. A Szilveszter sem telt másként, meló után beestem hozzá, éhesen, fáradtan és nyűgösen. Ő persze megint hozta a formáját, türelmes volt és végtelenségig kedves, mindig sikerül elérnie, hogy megnevettessen. Kínait rendeltünk (jesszus, el sem hiszem, hogy ezt a mondatot én egyszer leírom, mint valami elcseszett Keribredsó), bevackoltuk magunkat az ágyba és azon elmélkedtünk két falat kacsa és egy cápafogú, véres szájú kisgyerek között, hogy milyen fos elmúlt évünk volt, leszámítva azt, hogy egymásra találtunk. Ennek függvényében a 2013-as évnek valami eszméletlen jónak kell lennie, nincs mese.
Lassan közeledett az éjfél és vicces volt, mert két időszámítás szerint is átéltük, lévén, hogy Magyarországon 1 órával előbb volt éjfél, nekem meg jöttek a telefonok és sms-ek, amikre válaszolnom kellett. E. értetlenkedve hallgatta, hogy most megint mégis minek pittyergek, ebből is látszik, hogy mennyire különböző a kultúránk. Himnusz, pezsgő, kis melankólia, ezek vagyunk mi magyarok, ahogyan a szilveszter Újévbe fordul. Britek pedig vastag ereszd el a hajamat módon ünnepelnek és valahogy tényleg elhiszik, hogy ez valóban egy ÚJ év lesz. Végignéztük a visszaszámlálást, a tűzijátékot a tv-ben, ágyunk melegéből. Egymáshoz bújtunk és egy idő után már csak E. horkolását hallgattam, aki álmában is úgy tud átölelni, hogy tökéletes biztonságban érezzem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése