2012. július 11., szerda

The Who Shop


Mióta kint vagyok, most már másfél hónapja, tudom, hogy oda egyszer el kell jutnom. KELL. Azt is lecsekkoltam már, hogy igazából tök közel van hozzánk. Kinéztem a buszt is. Szóval, ment minden mint a karikacsapás. Vagyis én azt hittem. Mert mind tudjuk, hogy London körzetekre van osztva, én a E7-ben lakom, ami elvileg csak egy köpésre van az E6-tól. Elvileg, mondom. Mert okos kis fejemmel kinéztem a London A-tól Z-ig-ből (ez a mi Bibliánk, a túlélési készletünk és a fegyverünk is egyben), hogy merre kell menni, gyönyörűen megterveztem a tfl-en (Transport Of London, a másik secret weapon) az utat. Aztán 30 perc buszozás után csak álltam és bámultam ki a fejemből. Mert az utca az 51-es szám után véget ért. Nekem pedig a 39-41-es kellett volna. Álltam az utca sarkán és kurvára nem értettem a dolgot. Aztán leesett. Ez az E13. Köze sincs az E6-hoz. Vagyis van, mert az utca az E6-ban kezdődik, de átér az E13-ba, ahol újrakezdik a házszámozást. Így még egy fél óra buszozás után, immár szerencsére megérkeztem az E6-os körzetbe, ahol némi keresgélés és toporgás után meglett a The Who Shop.

Persze nem én lettem volna, ha nem égetem mindjárt teljesen be magam. Ajtó. Mindig is gondban voltam, vagyok az ajtókkal, a zárakkal és ez idekint Londonban csak súlyosbodott. Szóval, nem tudtam kinyitni. Álltam és rángattam, miközben odabentről a fiúkórus teli torokból üvöltötte, hogy: Puuuuuuuuuuuuuush. Igen, béna vagyok. Tudom. It was such an embarrassing moment. Viszont, ami az ajtón túl várt, az maga volt a mennyország.

A bolt maga nem nagy, viszont zsúfolásig cuccok. Dvd-k a kezdetektől. CD-k az összes létező filmzenével. Könyvek. Életnagyságú karton Tardis. Teakiöntő Tardis. Táska Tardis. Pénztárca Tardis. Bögre Tardis. Póló Tardis. Képeslap Tardis. Tardis Tardis. Dokik a kezdetektől KisZséig. Könyvek a Dokikról, Torchwoodról, a kisérőkről. Könyvek különböző írók tollából, ha nem lenne elég maga a sorozat. Miniatűrök a létező összes ellenségről, Dokiról. Szonikus csavarhúzók. Képek, poszterek, tapéták. Pólók. Aláírások (egy vagyonért). Kitűzők. Beszélő képeslapok, műanyag Tardisok, kerámia Tardisok. Fényképek ComicCon-okról.

És közben folyamatosan szól a filmzene. Dalekok kiabálják, hogy: Exterminate. A srácok, meg ökörködnek a háttérben. Szóval igazi geek mennyország. Többet kaptam tőle, mint vártam. Az áraik kicsit magasak, de megfizethetőek. Az eladók cukik, a bolt meg isteni csoda. Elvileg van egy múzeumuk is, de az most zárva volt. Igazából a csávók ott kotorásztak benne, szóval lehet, hogy más alkalommal meg lehet nézni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése