A sloth napjaim is jók a maguk módján, de akkor is azok a legjobbak, mikor nem magányosak a napjaim. Mert olyankor képek is készülnek, mindannyiótok okulására. Illetve olyan sokat buszozom, mit a csuda. Meg belefutok melegparádéba, elektromos művekbe, kórházakba és postás kertekbe. Komolyan. Ha egyedül vagyok, akkor munkakereséssel telnek a napjaim. Meg aggódással és homlokráncolással, önéletrajzok írásával. És ujjak keresztbe, hogy legyen egyszer normális állásom, ne fájjanak a kezeim, a lábaim.
Rapchee-val találkoztunk a meleg felvonulás kellős közepén. Most jöhetne az a rész, hogy akkorát buliztunk, mint a ház, de ez nem igaz, mert helyette elmentünk megnézni Bartholomew-ót. Útközben Blackett egyik küldetését is teljesítettem, ugyanis belefutottunk a Postások parkjába. A Postások parkja a St. Botolph's Aldersgate templom egykori temetője helyén fekszik - ez a legnagyobb liget az egész londoni óvárosban. A park arról híres, hogy itt találhatóak a Hősök táblája. Az ötlet George Frederic Watts festő fejéből pattant ki 1900-ban: az ötletgazda azoknak a londoniaknak szeretett volna emléket állítani, akik másokért áldozták az életüket. Alig néhány tábla van kint, de mind hátborzongató és megható egyszerre. Vannak köztük 6-8 éves apró hősök, akik fiatal életüket áldozták csak azért, hogy mások életét megmentsék. Vagy orvosok, akik magukon próbáltak ki egy-egy vakcinát. Nagyapák, akik saját életükkel nem törődve mentettek meg életeket.
Aztán megnéztük Bartholomew-ót. Nehéz volt, mert körbe kellett járni, és sehol sem találtuk. Még aztán megnéztük az a pontot is, ahol szerintünk Reichenbach Fall. De ebben nem tudtunk 100%-osan megegyezni, ezért ide majd vissza kell mennünk. De Bartholomew meglett és ez a lényeg. Mármint az én napom, hetem, hónapom lényege. Szóval, én most ezzel a ténnyel el leszek egy darabig. Legalább akkora hype ez nekem, mint Rapcheenak (és Bahhának) a Misfits-es tó és kocsma.
Majd elbuszoztunk a London Eye-hoz, és a tömeget látva azt mondom, hogy én ezt valószínűleg kihagyom. Bocs, emberek, nem lesz szépséges londoni panoráma fényképezve, mert az a kilométeres sor nincs az az ember, akinek a kedvéért végigállom. Kihagytuk a Londoni Filmmúzeumot is, mert irracionálisan drága, pedig vannak benne Dalekok. Szóval nagy a valószínűsége, hogy egyszer, ha sok pénzem lesz, bizony megnézek egy Dalekot. Ezerszer inkább az, mint a panoráma.
És Battelsea. Én azt hittem, hogy az egy lepukkant borzasztó környék. Jó, persze olyan is volt az egyik fele, a másik viszont elképesztően gyönyörű. Vörös téglás sorházakkal, új építésű apartmanházakkal. Még a régi Battelsea-i Erőmű is gyönyörű a maga módján, de főleg impozáns. Engem egyébként is lenyűgöznek a hatalmas ipari épületek, így aztán négy fehér torony, és vörös téglák, az olyan, mint a mennyország.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése